2004. november. 23. 16:28 Utolsó frissítés: 2004. november. 23. 16:52 EU Mindentudó

I

Indoklással ellátott vélemény - Intervenció - Intrastat - Irányelv

INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNY

Az Európai Bizottság a Római Szerződés 226. cikke alapján hatáskörrel rendelkezik a Bíróság előtt a tagállamok ellen történő keresetindításra. Az első szakasz a kérdéses tagállamhoz intézett „formális értesítés”. A második az „indokolással ellátott vélemény”, amelyben a Bizottság teljes egészében kifejti az ügy körülményeiről alkotott értékelését és a kereset indokait. Az ügy e szakaszok bármelyikében a Bíróság elé kerülését megelőzően rendezhető. A Bizottság csak végső esetben, és csak az ügyek kisebb részében indít keresetet a Bíróság előtt.

INTERVENCIÓ

Az intervenció a közös agrárpolitika (KAP) ártámogatási mechanizmusának egyik legjellegzetesebb eleme. Ha az adott értékesítési évben egy termék nem adható el az előre megállapodott áron, akkor „intervencióra kerül sor”: az árut megveszik és későbbi értékesítés céljából tárolják. A kiadásokat a költségvetés állja. Az intervenciós folyamat irányításáért a nemzeti hatóságok felelősek.

INTRASTAT

Az egységes piac programjának keretében eltörölték a tagállamok közötti határellenőrzést, és a belső kereskedelmi statisztikák gyűjtésére új rendszert hoztak létre Intrastat néven. Az Intrastat, amelyet a Statisztikai Hivatal fejlesztett ki, és működését 1993. január 1-jén kezdte meg, közvetlenül a vállalati szférából gyűjt információkat és szoros összeköttetésben áll az hozzáadottérték-adó értékelésére és gyűjtésére szolgáló rendszerrel.

IRÁNYELV

Az irányelv a Római Szerződés 249. cikke értelmében „az elérendő célokat illetően minden címzett tagállamra kötelező”, azonban „a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyja”. Az irányelvek általában határidőt tűznek ki a nemzeti szinten meghozandó, szükséges átültető intézkedések bevezetésére.

hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.