Kulcsár Dávid szerint Rómában tudják a reptéren a szenteltvíztartójáról, hogy mi az, Budapesten nem.
Kulcsár Dávid, a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház káplánja mindenhová magával viszi szenteltvíztartóját, akkor is, ha repül. A római reptereken a biztonsági ellenőrzésnél nem szokta elővenni, mert az ott dolgozók tudják, hogy mi az, és mit tartalmaz. Ferihegyen viszont állítása szerint nem, és eddig mindig kiszedették vele.
Ezt megelőzve most elhatározta, hogy előre kiveszi kézipoggyászából, szólt is, hogy ő egy katolikus pap és megmutatta, hogy ez a szenteltvíztartója. Ennek ellenére fennakadt a biztonsági ellenőrzésen. Az egyik ellenőr megkérdezte tőle, látva a fémszínű csövet, hogy van-e benne folyadék. Mire Kulcsár elmondta, hogy természetesen. Az ellenőr a választ hallva elmagyarázta, hogy mivel nincsen rajta feltüntetve, hány milliliteres, ezért három lehetősége van: kidobják, kiöntik, vagy megissza.
Teljes döbbenet, de nyilván nem volt kérdés, hogy melyik verzió lesz. 34 év alatt mondjuk még nem ittam szenteltvizet
– írta a Facebookon, majd hozzátette: „én ma a saját országom repülőterén, magyar állampolgárként lettem megsértve a vallásszabadságomban”.