Most már hagyomány, hogy a szezon utolsó versenye előtt együtt vacsoráznak. Egy ember fizetett a végén, és nem is keveset.
Az F1-es pilóták egy estére nem egymás ellenfelei voltak: Abu-Dzabiban ismét közösen vacsorázott a mezőny, még az épp szópárbajozó Max Verstappent és George Russellt is sikerült egy asztalhoz ültetni, igaz, Lando Norris Instagram-posztjából az derült ki, hogy a lehető legtávolabb ültek egymástól.
A korábbi években Lewis Hamilton volt az, aki megszervezte, majd ki is fizette a vacsorát, idén azonban Valtteri Bottas állta a számlát – nem kizárt, hogy karrierje utolsó F1-es versenye előtt. Bottas azt is elárulta, hogy körülbelül 5100 eurónak megfelelő összeget fizetett, vagyis több mint kétmillió forintért evett-ivott a társaság.
Az egyik F1-es tudósító, Adam Cooper azt a szaftos részletet is megtudta, hogy George Russell utolsónak érkezett meg az étterembe, és Verstappen mellett tartottak fenn neki egy széket. A Mercedes brit pilótája azonban fogta a széket, és az asztal másik végébe vitte. Russell napok óta kétszínűséggel és bullyinggal vádolja a négyszeres holland pilótát, és a vitájuk egyelőre nem csendesedik.