Pontosan egy évvel azután, hogy a Hamász fegyveresei betörtek az izraeli Nova (vagy Supernova) Fesztivál területére a Negev-sivatagban, és több mint 360 embert megöltek, több tucatot pedig túszul ejtettek, interjút adott a Daily Mailnek az egyik túlélő, Vlada Patapov.

Az ukrán származású nőről menekülés közben készült felvétel, amely annak idején bejárta az internetet; azután nevezték el „vörös ruhás hölgynek”, mert volt rajta egy ilyen színű kendő.

A 26 éves Patapov arról beszélt, hogy

ha lehetne egy kívánsága, az lenne, hogy a Hamász támadása előtt egy órával szólhasson minden fesztiválozónak, hogy valami történni fog, és akkor mindenki elmenekülhetett volna.

„Én túléltem, de mások nem voltak ilyen szerencsések. Ez nagyon nyomaszt” – mondta a nő, akiben még egy évvel később is mélyen élnek a történtek, poszttraumás stressz szindrómában szenved. Sok túlélőhöz hasonlóan terápiára jár, egyebek mellett azért is, mert bűntudatot érez, hogy életben maradt.

Ahogy mondta, a helyszínen csak arra tudott gondolni, hogy életben maradjon a kislánya, a négyéves Romi miatt, akivel egy Tel-Avivtól délre lévő tengerparti városban, Aszdodban élnek.

A nő lényegében az utolsó pillanatban döntötte el, hogy elmegy a fesztiválra a párjával és egy barátjukkal. „Volt egy olyan érzésem, hogy valami nem stimmel, amikor péntek délután elindultunk. Furcsa volt a hangulat: az emberek jól érezték magukat és táncoltak, de én nem éreztem annyira az energiát, nem is táncoltam annyit, mint szoktam egy ilyen fesztiválon” – idézte fel. Azt is furcsának tartotta, hogy a rendezvény nagyon közel van a gázai határhoz, de bízott abban, hogy a szervezők jól felmérték, hogy ez így biztonságos.

Korán reggel arra ébredt, hogy a telefonján lévő légiriadó-alkalmazás megszólalt. Lövéseket is hallott. „Hangos volt, és nagyon közel volt hozzánk. Egy ideig azt sem tudtam, mi történik, aztán Matan, a párom kiabált, hogy fussunk az autóhoz.” Akkor már rakétákat is lőttek rájuk, és mindenkin eluralkodott a pánik. Patapov szerint sokan először azt hitték, hogy ez egy „szokásos” rakétatámadás a Gázai övezetből, és csak később jöttek rá, hogy a terroristák mire készülnek.

A nő harmadmagával megpróbált autóval menekülni, de teljes volt a káosz. „Mindenki dudált, én az anyósülésen ültem, Matan vezetett, Mai pedig hátul ült, és akkor megláttunk előttünk egy katonai egyenruhás férfit. Azt hittük, hogy egy izraeli katona. Néhány autóval előttünk kiszállt egy másik férfi, és a katona, akiről most már tudom, hogy terrorista volt, lelőtte.”

A lövöldözésben Patapovékat nem találták el, és valahogy sikerült elhajtaniuk, de a terroristák üldözőbe vették őket motorokkal, teherautókkal. Közben végig lőttek rájuk. „Megpróbáltunk átvágni egy mezőn, de elakadtunk, ezért kiszálltunk, és elkezdtünk futni az életünkért” – idézte fel a szörnyű pillanatokat. „Nem tudtuk, hogy mit tegyünk, vagy hova menjünk, és én csak Romira, a lányomra tudtam gondolni.”

Hatalmas szerencséjükre egy autós felvette őket, a kocsival, amelyben nyolcan zsúfolódtak össze, elvitték őket egy katonai bázisra. Közben Patapov párja elszakadt tőlük, de neki is sikerült biztonságos helyre menekülnie.

A nő azt is mondta, hogy máig többekkel tartja a kapcsolatot azok közül, akikkel együtt élte át a borzalmakat. „Velük is ugyanez a helyzet: egyikünk sem tudja elhinni, hogy ez még mindig tart. Nem hagyhatjuk, hogy a terroristák győzzenek. Nem lehetünk gyengék, erősnek kell maradnunk Izraelért és a még mindig Gázában lévő túszokért.” Azt ugyanakkor hozzátette, hogy a félelem, a rakétázások beárnyékolják a mindennapjaikat. „Úgy tűnik, hogy ez soha nem fog véget érni.”