A produkciónak nem volt érvényes közterület-foglalási engedélye.
Félbeszakadt Daniel Day-Lewis és Sean Bean közös filmjének forgatása Nagy-Britanniában, amikor az egyik jelenetben használt autókat sorra kezdték bírságolni a helyi közterület-felügyelők – írja a BBC.
A kellemetlen néhány percre Handbridge-ben került sor, a két színész itt forgatja az Anemone című filmet. Ezt Daniel Day-Lewis és 26 éves fia közösen írták. A sztori az 1980-as években játszódik, a korhű autókat pedig a közteresek elkezdték a forgatás egy pontján végigbüntetni.
A produkció vezetői csak ezt követően keresték meg a városi tanácsot, ahol kiderült, hogy nem volt érvényes a közterület-foglalási engedélyük. Azt nem tudni, hogy a két sztárszínész ott volt-e éppen Handbridge-ben, amikor a bírságolás történt. Daniel Day-Lewis mindenesetre ezzel a filmmel készül visszatérni 2017-es, a Fantomszál című filmjét követő visszavonulásából.