A Pavel és Nyikolaj Durov elleni elfogatóparancsokat már hónapokkal korábban kiadták.
A Telegram vezérigazgatójának testvérét is körözik a francia hatóságok – írja egy francia kormányzati dokumentumra hivatkozva a Politico.
A lap szerint az iratban foglalt információk arra utalnak, hogy a francia hatóságok jóval régebb óta nyomoznak a Telegram után, mint eddig tudni lehetett.
A nyomozás azt követően indult meg, hogy a Telegram nem volt hajlandó együttműködni a hatóságokkal egy gyerekekkel szembeni szexuális visszaélésekről szóló ügyben.
Ahogyan korábban mi is megírtuk, az Azerbajdzsánból magángépen érkező Pavel Durovot szombat este vette őrizetbe a francia rendőrség a Paris-Le Bourget Repülőtéren.
Durov őrizetbevételét komoly diplomáciai vihar, illetve közfelháborodás is követte. Utóbbi központjában a szólásszabadság védelme, valamint a közösségi médiaplatformok vezetőinek felelőssége állt.
A testvérek elleni elfogatóparancsot március 25-én állították ki, ebben lényegében gyerekpornó terjesztésében való bűnrészességgel gyanúsították meg Durovékat.
Az elfogatóparancsokat kiadó ügyészi hivatal a nyomozás titkos voltára hivatkozva nem kommentálta a történteket, ám annyit elárult, hogy az ügyben egyelőre egyetlen embert hallgattak ki, ez pedig Pavel Durov volt, Nyikolaj hollétéről nincsenek információik.
Durovot maximum 96 órán át tarthatják őrizetben a hatóságok, ez szerdán lejár, azt követően két választásuk van, vagy vádat emelnek ellene, vagy pedig kénytelenek lesznek szabadon engedni.
Az ügy hátteréről az alábbi cikkünkben írtunk: