Élet+Stílus hvg.hu 2024. június. 21. 16:41

Szandiék azt mondják, visszafizetnék az elmaradt fellépésért felvett gázsit, de a szervezők szerint őket nem keresték emiatt

A madari jótékonysági esemény házigazdái és az énekesnő kicsit máshogy emlékeznek arra, ami hétvégén történt.

Csütörtökön nagy felháborodást keltett, amikor kiderült, hogy Szandi nem lépett fel a szlovákiai magyarlakta településre, Madarra meghirdetett koncerten, mert ő és férje, Bogdán Csaba úgy vélték, túl kevesen vannak a helyszínen. Az énekesnő még a kocsiból sem szállt ki, csak felvette a gázsit, majd fellépés nélkül távozott. A rendezvényt egy komáromi nonprofit szervezet hirdette meg egy család megsegítésére.

Az ügyben Szandi a Bors pénteki cikkében úgy nyilatkozott: méltatlannak és megalázónak érezte a helyzetet, amilyet 35 éves pályafutása alatt egyszer sem tapasztalt. Teljes szervezetlenségre panaszkodott, és arra, hogy csak ott tudta meg, hogy nem ő lett volna a rendezvényen az egyetlen előadó. Amiként azt is, hogy a cél egy család megsegítése volt, bár azt nem fejtette ki, hogy ezzel tulajdonképpen mi is volt a problémájuk. Az énekesnő hozzátette, hogy ha elküldik az alapítvány számlaszámát, visszaadják a gázsit.

„Azzal kezdte az alapítvány vezetője, hogy ők nem rendezvényszervezők, hanem egy alapítvány, és nagyon sajnálják. Ők csak jó szándékú emberek, akik segíteni akarnak. Elnézést kértek, és mondták, hogy természetesen rendezik az anyagiakat. Mi nem kértünk, és nem követeltünk semmit, ha nem fizetik ki, akkor is eljöttünk volna. Ez itt nem a pénzről szól, hanem arról, hogy egy futballpályán nyolc ember előtt műsort adni szakmailag hiteltelen lett volna, ez nagyjából olyan, mintha a nappaliban énekelt volna a családnak” – érvelt a férje, Bogdán Csaba.

Szakmai pályafutásom során soha nem fordult még elő, hogy elmentem egy megbeszélt koncertre, de nem léptem fel. Az fáj a legjobban, hogy pont a tisztességünket kérdőjelezték meg, pedig mindig kínosan ügyelünk minden részletre

– fűzte hozzá az énekesnő, aki szerint „a legnagyobb szeretetben és békében” jöttek el. Szerintük egyébként a gázsi kevesebb volt, mint a szervezők által mondott 1500 euró, ami az első híradásokban szerepelt.

Ehhez képest az esemény házigazdája, az Angyali Kezek nonprofit szervezet részéről azt nyilatkozták a 24.hu-nak, hogy a hangtechnikával és a szervezés más részleteivel a többi előadó elégedett volt. Kallós Daniela, a szervezet igazgatója elmondta, hogy összesen 60 jegyet adtak el, az önkéntesek pedig 40-50 fős számban voltak jelen a helyszínen, így szerinte nem áll meg, amit Szandiék állítottak a létszámról.

„Szandi egy összekötőn keresztül volt beszervezve a fellépők közé. A szerződés Szandi és az összekötő között jött létre. Nekünk, a főszervezőknek Szandi valóban 1500 euróba került. Azzal, hogy nem lépett fel a megígért időben, egy óra kiesést okozott a programban” – magyarázta. A kiesést a Happy Gang-es Móré András és az FLM-es Hoffer Dániel töltötték ki, akik hamarabb álltak színpadra.

Kallós azt is állítja, hogy egyelőre nem történt megkeresés Szandi és Bogdán Csaba részéről a pénz visszautalását illetően.

Kijelenthetem, nem történt Szandiék felől érdeklődés, ahogy a médiában arról nyilatkoztak. Nem hívtak, nem írtak, nem jelentkeztek

– mondta.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.