Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Mivel kifejezetten párkapcsolatban, illetve házasságban élőknek készült, várható volt, hogy nagyon fog durranni a hír: az Ashley Madison oldalát feltörték. Nemcsak személyes titkokra derült fény, hanem arra is, hogy a nők nagy része csak bot volt. Egy évtized telt el azóta, a jövőkép pedig sokak számára ijesztő lehet.
„Az élet rövid, lépj félre” – hirdette, illetve hirdeti magát most is az Ashley Madison, az oldal, amely bizonyíték arra, hogy az internet, ha nem is felejt, hajlandó szemet hunyni a múltbéli bűnök felett. A társkereső cég hírnevén, amelyet azért hoztak létre, hogy párkapcsolatban, házasságban élő emberek „teljes diszkréció” mellett csalhassák meg a partnerüket, kilenc évvel ezelőtt óriási adatlopási botrányba keveredett. Bár a cég hírnevén komoly csorba esett, mindig lesznek, akik félrelépnek, tehát igény volt, van és lesz is. Az internetes társkeresés ma népszerűbb, mint valaha, az oldalnak most több mint 80 millió felhasználója van, lényegesen több, mint a botrány idején.
Persze semmi sem fekete vagy fehér, az Ashley Madison történetének is számtalan rétege van. Könnyű lenne azt mondani, hogy azok, akik regisztráltak, megérdemelték, hogy ellopják és megosszák az adataikat. De nem szabad megfeledkezni a többi szereplőről sem, például azokról, akik megígérték a felhasználóknak, hogy vigyáznak a biztonságukra, miközben nem tették meg a szükséges óvintézkedéseket, helyette mindent kitaláltak, hogyan lehetne még több pénzt keresni.
Van, akinek ez az életébe került.
A Netflixen elérhető Ashley Madison: Szex, hazugságok és botrányok című dokumentumsorozatban egy idős nő, Christi Gibson mesél arról, hogyan veszítette el a férjét, aki nem tudott megbirkózni a szégyennel, hogy ő is egyike volt a felhasználóknak, és ez kiderült. De megismerhetjük a családi vloggerként karriert befutott Sam és Nia Radert is, akiknek a nyilvánosság előtt kellett megküzdeniük azzal, hogy a kapcsolatuk mégsem olyan tökéletes, ahogyan a külvilágnak mutatták. Ellenpontnak pedig ott van a nyitott kapcsolatban élő pár, akiknél – elvileg – semmilyen sötét titokra nem derülhet fény.
A személyes történetekkel nyilván könnyű megfogni az embereket, de az Ashley Madison-botránynak van egyéb érdekes aspektusai is vannak. A dokumentumsorozatban megszólalnak egykori alkalmazottak, újságírók, akik tudósítottak az adatlopásról, meg a nyomozó, aki a csapatával megpróbálta felgöngyölíteni az ügyet. És ott van a három legérdekesebb figura: az egykori értékesítési igazgató, Evan Back, aki állítása szerint nem igazán ismerte ki magát a digitális világban, amíg fel nem kérték a pozícióra, valamint a két informatikai szakértő, akiket Skandináviából reptettek Kanadába, miután kiderült, hogy hackertámadás történt.
Van azonban valaki, aki jó lett volna, ha kamera elé áll, de nem tette meg: Noel Biderman, a cég egykori vezetője és egyik arca, aki rendszeresen adott interjúkat, védve a szolgáltatás becsületét. Büszkén hangoztatta, hogy boldog házasságban él, a felesége gyakran el is kísérte az interjúkra, feltűnt az óriásplakátokon is. Kiderült azonban, hogy a férfi – akit a cégben vállalt szerepéért a megcsalás királyaként emlegettek –, korántsem volt olyan hűséges, mint azt a kamerák előtt állította, erről tanúskodnak a nyilvánosságra került céges és magánlevelei. Végül ő volt az, aki elvitte a balhét, a botrány miatt le kellett mondania.
A sorozat készítői több tucat emberrel beszéltek több hónapon keresztül, de a legtöbben nem voltak hajlandók a személyazonosságukat felvállalva, őszintén mesélni a történtekről, pedig a Netflix ragaszkodott ehhez – mondta Toby Paton, a sorozat rendezője. Nem az volt a céljuk, hogy pálcát törjenek azok felett, akik használták a szolgáltatást: azt szerették volna megérteni, miért regisztráltak, mi vezette őket az oldalra, és be akarták mutatni a partnerük szemszögéből is mindezt. „Olyan emberek regisztráltak az oldalra, akik boldogtalanok voltak, a magánéletük nem úgy alakult, ahogyan szerették volna, úgy érezték, hiányt szenvednek valamiben, és ezzel nagyon nehéz volt megbirkózniuk” – mesélt arról, mire jött rá a kamera előtt és mögött folytatott beszélgetésekből.
Ami azokat illeti, akik vállalták a szereplést, elmondta: Sam és Nia története azért is kapott kiemelt helyet, mert sokan tudnak azonosulni velük, a gondjaikkal, azzal, milyen az, amikor egy fiatal családapa megretten az új élethelyzettől, és olyan helyen keres megerősítést, visszaigazolást, ahol nem kellene.
Másokat talán az özveggyé vált Christi Gibson története ejt gondolkodóba. „Azt hiszem, a megbocsátás fontosságára akarta felhívni a figyelmet, arra, hogy meg kell próbálnunk megérteni azt, mások min mennek keresztül. Szerinte a férje, John nem azért oltotta ki az életét, mert hűtlen volt, hanem azért, mert egy mérgező, moralizáló, ítélkező környezetben derült fény a titkára. Mert az emberek meg akartak szégyeníteni mindenkit, aki lelepleződött, úgy, hogy nem is tudtak róluk, az életükről semmit” – magyarázta a Varietynek a rendező.
Vigyázat, csalok!
Az Ashley Madisont 2001-ben alapította Darren Morgenstern, miután valahol azt olvasta, hogy a társkereső oldalakra regisztrálók harminc százaléka házas. Az első pár évben nagyon lassan nőtt a felhasználók száma, ennek részben az volt az oka, hogy nehéz volt elérni vagy meggyőzni az embereket, a hirdetéseik nem értek célt.
Ekkor érkezett Noel Biderman, aki kitalálta, hogyan lehetne kijátszani a rendszert. Ha a reklámblokkokban nem kapnak helyet, akkor majd tévéműsorokban beszél arról, hogyan is mentheti meg a házasságot, ha a felek félrelépnek, és hogy ők csak egy valós igényt elégítenek ki, nem őket kell hibáztatni mások hűtlensége miatt. Bizonyos körökben ez nyilván felháborodást váltott ki, de 2015-ben már több mint 35 millió előfizetője volt a szolgáltatásnak.
Ehhez persze kellett, hogy garanciát vállaljanak: náluk maximális diszkréció mellett lehet partnert találni. Egykori alkalmazottak szerint a vezetőséget az ügyfelek biztonsága mellett azonban jobban érdekelte a profit: bár 19 dollár fejében bárki kérhette, hogy véglegesen töröljék a fiókját és adatait, mint kiderült, senki nem törölt semmit. A cég a saját bevallása szerint 2014-ben 1,7 millió dollár (kb. 476 millió forint) folyt be hozzájuk ebből.
És ez nem minden. Míg a legtöbb társkereső havi előfizetéses modellben működik, a felhasználók az Ashley Madisonon krediteket vásárolhatnak; beszélgetés kezdeményezéséért például nyolc kreditet kell fizetni. Persze kell is valaki, akivel lehet társalogni. Bidermann hiába bizonygatta, hogy az oldal tökéletes és biztonságos hely a nők számára, hiába regisztrálhattak a nők ingyen, a legtöbb felhasználó férfi volt. Erre a problémára több megoldást is találtak, kamu profilokat hoztak létre, illetve üzenetküldő botokkal bírták szóra, vagyis pénzköltésre a férfiakat. Emellett ők maguk hoztak létre ellenoldalakat, amelyek tele voltak a róluk szóló kritikákkal, meg persze hirdetésekkel.
Majd eljött 2015. július 13-a, és az Ashley Madison tulajdonosainak, működtetőinek és kuncsfatjainak legrosszabb rémálma vált valóra. Miközben az előbbbiek arra készültek, hogy bejegyeztessék a céget a tőzsdén, az oldalt feltörték. A támadást az Impact Team vállalta magára, amely azzal fenyegetett, hogy amennyiben nem állítják le a szolgáltatást, az összes, a birtokukba került információt nyilvánosságra hozzák. Mint akkor írtuk, az oldal feltörésekor egy üzenetet is elhelyeztek a nyitólapon, amelyben az Ashley Madisont a világ első számú félrelépést kínáló weboldalának nevezték, amely a prostitúcióhoz és az emberkereskedelemhez is hozzájárul.
Az Ashley Madison vezetői úgy döntöttek, hogy titokban tartják a hackertámadást, és felbérelnek egy kiberbiztonsági csapatot, amely majd intézkedik. Az Impact Team néhány nappal később azonban publikálta az ellopott adatok első adagját, több ezer nevet és e-mail címet ismerhetett meg a világ, hiszen szabadon lehetett böngészni az adatbázisban. Számtalan ismert és híres emberről derült ki, hogy ők is regisztráltak.
A cég időközben félmillió dollár jutalmat is felajánlott, de ez sem segített a hackerek nyomára bukkanni, akik aztán néhány nappal később újabb dokumentumokat tettek elérhetővé, például Noel Bidermann levelezését egy évre visszamenőleg. Ezen a ponton már a hatóságok is nyomozni kezdtek.
A rendőrség sem járt azonban sikerrel: a mai napig senki sem tudja, ki állt az adatlopás mögött, kik alkották az Impact Teamet – már ha egyáltalán többen voltak. Sokan először Bidermant sejtették a történtek mögött, hiszen az eset óriási médiavisszhanggal járt, és az is biztosan megismerte az Ashley Madisonról nevét, aki addig nem hallott róla. Miután azonban úgy tűnt, hogy az ő hátán van a célkereszt, elvetették ezt az elméletet. Ettől függetlenül lehetséges, hogy egy belsős ember (is) felelős az adatszivárgásért, ami rengetegbe került a cégnek: 11,2 millió dollár kártérítést kellett kifizetni a felhasználóknak.
Az adatom adtam neked
Bár az első online társkereső oldal, a Match.com 1995-ben indult, a – fogalmazzunk úgy – adatalapú társkeresés akkor már nem volt újdonság. Az oldallal azonban teljesen új időszámítás kezdődött. A Match.com és az utána következők azt állították, hogy velük sokkal könnyebb lesz megtalálni a társunkat, hiszen „kiszámítják” nekünk, kik lehetnek a hozzánk legjobban illő felhasználók, ehhez persze rengeteg adatot meg kellett adni.
És a gyakorlat tulajdonképpen azóta sem változott: az ígéret az, hogy minél többet árulunk el magunkról, annál nagyobb az esélye annak, hogy megtaláljuk az igazit. Ezért olyan információkat is átadunk, amelyeket nem biztos, hogy más helyzetben sokakkal megosztanánk. De a vágy arra, hogy társra találjunk – akár alkalmi, akár hosszú távú kapcsolatot kívánunk –, felülírja az óvatosságot.
Pedig nem az Ashley Madison volt az egyetlen társkereső oldal, ahonnan adatok szivárogtak ki. 2019-ben a Heyyo alkalmazás közel 72 ezer felhasználójának adatai lettek hozzáférhetők az interneten, 2020-ban egy hackertámadás miatt a Zoosk felhasználóinak körülbelül 85 százaléka érezhette magát kényelmetlenül, amiért szenzitív adatai kerülhettek rossz kezekbe, és a sort még lehetne folytatni.
Előfordul az is, hogy a szolgáltatók maguk adnak ki harmadik félnek adatokat, vagy hogy hozzáférnek más platformokhoz. Judith Duportail újságíró azt állította, hogy a Tinder legalább 800 oldalnyi, a Facebook- és az Instagram-fiókjaiból származó információkat tárolt róla.
A társkeresőknél nem csak adatszivárgásos ügyek fordulnak elő. Idén Valentin-napon csoportos keresetet nyújtottak be a Match Group ellen arra hivatkozva, hogy tulajdonában lévő alkalmazásokat, köztük a Tindert és a Hinge-et, úgy alkották meg, hogy kvázi függőséget okozzanak, így az emberek minél többet költsenek, reménykedve abban, hogy az előfizetéssel nagyobb esélyük lesz párra találni. Nemrég pedig a Bumble-nek kellett magyarázkodnia a hirdetései miatt. Ezt az alkalmazást elméletileg kifejezetten nőknek fejlesztették, és ugyan korábban is voltak arra utaló jelek, hogy az alapító, Whitney Wolfe Herd nem mindig képviseli az ő érdekeiket, nagy felháborodást váltott ki, amikor legújabb kampányukkal azokra céloztak, akik önmegtartóztatást fogadtak. „A cölibátus nem megoldás. Ne add fel a randevúzást, és ne válj apácává” – állt a hirdetésekben.
Érthető, hogy egy társkereső alkalmazás számára miért problémás, ha sokan döntenek úgy, hogy egy időre absztinensek maradnak, ahogyan az is, hogy miért voltak olyanok, akik ezt felháborítónak találták. Sokak számára a megtartóztatás egyfajta társadalmi üzenet, hiszen például az Egyesült Államokban az elmúlt időszakban születtek olyan döntések, amelyek korlátozzák a nők jogait. „Egy olyan világban, amelyben küzdenünk kell azért, hogy mi rendelkezhessünk a testünk felett, borzasztó látni, ahogy aláássák a nők választási lehetőségeit” – írta Jordan Emanuel modell és színésznő, aki nyilvánosan beszélt arról a döntéséről, hogy egy éve tartózkodik a szextől.
Bottal üthetjük a szerelem nyomát
A fentiek alapján érdekes kérdés, hogyan is néz ki az online társkeresés jövője. Mindannyian hallottunk sikersztorikról, de olyanokról is, akik mélységesen csalódtak, és soha nem akarnak újra társkereső oldalak és alkalmazások közelébe menni, mert egyszerűen belefáradtak. Számtalan cikk született arról, hogy a Z-generáció egyre inkább hátat fordít az ismerkedés e fajtájának, inkább az offline szerelemben hisz. Persze nem kell temetni a Tindert és a társait, köszönik szépen, jól vannak, és mivel előszeretettel használnak algoritmusokat, bizonyára örülnek annak, ahogyan haladunk előre mesterséges intelligencia fejlesztésében.
Whitney Wolfe Herd nem is olyan régen kifejtette: szerinte az a jövő, hogy helyettünk majd az avatárjaink fognak ismerkedni. A felütés az volt, hogy magány az egyik legnagyobb probléma, amellyel az emberiségnek most szembe kell néznie, és ugyan a közösségi média néha inkább eltávolít minket, tudjuk olyan irányba terelni a technológiát, hogy valójában közelebb hozzon egymáshoz. „Menjünk online, hogy offline legyünk” – jelentette ki.
Ez azonban többféle problémát is előrevetít. A robotok ugyan sokszor megkönnyítik az életünket, ahogy egyre többet és többen használjuk a gépi tanuláson alapuló modelleket, alá tudja ásni a bizalmunkat, ha nem tudjuk, mi a valós és mi virtuális. És azt már a koronavírus-világjárvány is megmutatta, hiába vagyunk társas lények, ki tudunk jönni a gyakorlatból, ha emberi kapcsolatról van szó, muszáj magunkat „edzésben tartanunk”.
„Mindannyian annyi időt töltünk a képernyők mögött, hogy nem meglepő, hogy amikor lehetőségünk nyílik beszélgetni egy géppel, élünk vele. Ez azonban nem fejleszti azokat a készségeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy valódi emberekkel valódi párbeszédet folytassunk” – nyilatkozta korábban Sherry Turkle, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) oktatója. Mint korábban írtuk, a pszichológus és terapeuta szerint az ilyen programok által nyújtott érzelmi támogatás a javunkat szolgálhatja, és sok szempontból könnyebb kapcsolatot ápolni virtuális partnerrel, hiszen ők bármikor és bárhol elérhetőek.
Természetesen a jövő, amit Whitney Wolfe Herd felvázolt, már elkezdődött, a Wired írt a Volarról, ahol egy chatbot segítségével hozhatjuk létre a profilunkat, majd szóba elegyedik más emberek chatbotjaival, és néhány gépies üzenetváltás után eldönthetjük, szeretnénk-e mi folytatni a beszélgetést. A Tinder már 2020 elején elkezdte hirdetni új szolgáltatását, a Concierge-t, amely állítólag segít olyan profilt létrehozni, amellyel sikeresebbek leszünk a társkeresésben, és egyre többet olvasni arról, hogy fiatalok valódi emberek helyett chatbotokkal, mesterséges intelligenciákkal beszélgetnek, alakítanak ki bensőséges kapcsolatot.
