Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Festő, szobrász, író, illusztrátor, jelmeztervező – egyszóval kicsit sem átlagos. Dalí a szürrealizmus legismertebb képviselőjeként él a köztudatban, viszont ő ennél sokkal többre tartotta magát. Az életműve hasonlóan komplex személyiséget rejt.
Rodler Lili
Salvador Dalí kivételes és bonyolult művész volt. Több mint 1500 képet festett, nagyjából 30 könyvet írt, pár balett szövegkönyv, rengeteg könyvillusztráció, litográfia, jelmezterv és legalább egy tucatnyi szobor került ki a kezei közül. Művészete nem könnyen emészthető, de talán övé az egyik olyan életmű, amely a legjobban a köztudatban maradt. Még olyan, kevésbé egyértelmű alakban is, mint például a Chupa Chups nyalóka logója, amelyet 1969-ben ő álmodott meg.
1904 május 11-én született a katalóniai Figueresben. Apja a város elismert közjegyzője volt, édesanyjához annak korai halála ellenére erős kötelék fűzte. A kényeztető szülői szeretetet feltehetően az magyarázza, egy az első fiukat – aki szintén a Salvador nevet kapta – kétéves korában elvesztették. Dalí kilenc hónappal később született, és az anyja az első gyereke reinkarnációjaként tekintett rá, abban a hitben nevelte, hogy egy csodagyerek.
Dalí önéletrajzi naplójában említi is, hogy bőven adott táptalajt az egoizmusának és a felsőbbrendűségi érzetének ez a történet, amit mindenki kész tényként kezelt a családjában. Bár az elhunyt gyermek nevének átadása az újszülöttnek akkoriban bevett szokás volt, egyfajta identitászavar járt vele. Maga Dalí is folyamatosan önmaga megtalálásán dolgozott.
Dalí nyolcévesen kezdett el érdeklődni a festészet iránt, és egyre több időt töltött egyedül az általa kialakított műteremben a házuk padlásán. Elsősorban tájképeket festett, akvarelleket és olajfestményeket másolt kitűnő tehetséggel. Apja szorgalmazta az érdeklődését, ecseteket, festéket és vásznakat vett neki. Amikor Dalí a filozófia és a művészettörténet felé fordul, akkor pedig folyóiratokkal halmozta el az adott témában. Az igyekezete ellenére Dalí mindig is tartott a hirtelen haragú apjától, aki kemény kézzel nevelte, hogy jó útra terelje.
1916 nyarán ismerkedett meg az ifjú Salvador az impresszionizmussal, Ramón Pichot képein keresztül. Pichot 1925-ben bekövetkezett haláláig mentorálta Dalít. Dalí nem szeretett iskolába járni, nem szerette a számonkéréseket, és azt sem, hogy folyamatosan egy osztályteremben kell ülnie. Ennek ellenére elvégezte az iskolát – ez volt a feltétele annak, hogy tovább tanulhasson a Művészeti Iskola esti óráin.
Édesanyja 1921-ben bekövetkezett halála után Dalí habitusa megváltozott. A húgára anyapótlékként kezdett el tekinteni, édesapjától szinte teljesen elhidegült, mivel a tragédia után nem sokkal elvette a nagynénjüket feleségül.
1922-ben vették fel a madridi San Fernando Szépművészeti Akadémiára, és ebben az időszakban kezdődött szoros barátsága Federico García Lorcával és Luis Buñuelel. Előbbivel később több is volt köztük, mint csak barátság, legalábbis szerinte Lorca halálosan szerelmes volt belé, 1926-ban ódát is írt hozzá. Dalí a gesztusra egy Lorcáról festett képpel felelt. Nem sokkal később viszont barátságuk megromlott a művész „művészet ellenes” viselkedése miatt, amivel próbál a szürrealizmus felé nyitni.
1922 és 1926 között több meghatározó esemény is történt Salvador Dalí életében, amely aztán hatással volt a karakterére is. Tanulmányai elején, 1923-ban egy évre kizárták az Akadémiáról, mivel bírálta a tanárai erős ragaszkodását a francia impresszionizmushoz, és nem értette, hogy miért nem avant-garde művészetekkel foglalkoznak inkább. Ő maga a kubizmust, a futurizmust és purizmust szaklapokból próbálta elsajátítani. Az elkövetkező egy évben visszatért a szülőotthonába, és a húga lett a képei modellje.
1925-ben első kiállítására is sor került a Dalmau-galériában, ahova még Picasso is ellátogatott. Nem sokkal ezután megfestette A lány az ablaknál című képét, amellyel széleskörű elismerésre tett szert. 1926-ban azonban véglegesen eltanácsolták az Akadémiáról, nem sokkal a záróvizsgái előtt. Tanárai nem tűrték azt az arroganciát, amivel hozzájuk viszonyult, és azt sem, hogy a társait is erre buzdította. Ezek után nem sokkal Dalí elutazott Párizsba, ahol meglátogatta Picassót is, de a vele való találkozás után kiábrándult belőle, és kijelentette: „Egyetlen Dalí kép többet ér, mint Picasso teljes életműve”.
A szürrealizmussal való kacérkodása 1929-ben tetőzött, amikor a Buñellel közösen elkészített Az andalúziai kutyának köszönhetően a párizsi szürrealisták hivatalosan maguk közé fogadták. Művészete teljesen a szürrealizmus felé fordult, és legismertebb képei, mint Az emlékezet állandósága, a Lángoló zsiráf vagy A polgárháború előérzete is ebben az időszakban készültek.
Dalí művészetére és életére egyaránt nagy hatással volt a felesége, Gala, akit szintén 1929-ben ismert meg a szürrealista író Paul Eluard-on keresztül, aki a nő férje volt még akkor. Gala és Dalí hamar megtalálták a közös hangot, és összeköltöztek Párizsban. A nő innentől kezdve a múzsája lett, és folyamatosan segítette az előrehaladását mint a menedzsere. A kapcsolatukat sem Dalí apja, sem a húga nem nézte jó szemmel, mivel Gala 10 évvel idősebb is volt, és úgy vélték nincs jó hatással a művészetére, túlzottan megköti a szürrealizmus béklyójával. Pedig Gala segítségével érte el később a világra szóló sikerét: ha a felesége nem vett volna részt aktívan a művész életében, nem bátorítja és nem tölti be az áhított anya szerepét, akkor Dalí nem jutott volna előrébb.
Mivel Dalí sosem értett egyet a szürrealista mozgalom politikai elveivel, így rásütötték a kommersz bélyeget a műveire. Dalí inspirálódott Freudból, a pszichoanalízishez fűződött a „kritikus paranoiaként” elnevezett művészi technikája. Olyan paranoid állapotot gerjesztett magában, hogy irracionális kapcsolatokat idézhessen elő a saját elméjében az egyébként egymáshoz egyáltalán nem kapcsolódó tárgyak között. Ezeket festette le később, mintha a saját tudatalattijának a tájai lennének. Miután 1939-ben végleg kivált a szürrealisták közül, soha többé nem csatlakozott egy mozgalomhoz sem, haláláig független művész maradt.
A második világháború elől Amerikába menekült 1940-ben a feleségével. Dalít tárt karokkal fogadták, mivel jól ismert volt a munkája az amerikai műgyűjtők körében. Sorra rendezték a retrospektív kiállításokat a műveiből, az elsőt a New Yorki Modern Művészetek Múzeumában. 1941-ben megírta a Salvador Dalí Titkos Élete című önéletrajzi regényét. Érdeklődést mutatott a filmek iránt is, így összeállt Alfred Hitchcockkal és Walt Disneyvel is.
Hirosima lebombázása után érdeklődni kezdett az atom és a modern technológiák iránt, ezt az érdeklődést gyúrta egybe az élete korai szakaszában elsajátított olasz reneszánsz stílussal. Az ilyen jellegű képeit nevezte később „Nukleáris Miszticizmusnak”, mivel a modern technológia és a keresztény vallás ikonográfiája is egyaránt megtalálható a műveken.
Utolsó éveiben Dalí egyre kevesebbet alkotott. 1989 január 23-án bekövetkezett halála előtt viszont még azt is megélte, hogy két múzeum is csak az ő műveit állította ki. Imádott feleségét 1982 nyarán vesztette el, onnantól kezdve már nem volt teljesen önmaga. Többször megpróbált önkezével véget vetni az életének. Végül szívelégtelenségben hunyt el.
Legutolsó képét 1983-ban festette meg. A fecskefarok címet kapta, és ez volt a művész Katasztrófák sorozatának utolsó képe is.
