Élet+Stílus hvg.hu 2024. május. 08. 08:39

„Nem viselem jól a helyzetet” – Bornemissza Gergelyként egy ország zárta a szívébe, ma alig van munkája Kovács Istvánnak

Nyolcvan éves lett a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Kovács István.

„Úgy gondolom, az öregedés olyan dolog, amire nincs ráhatásunk, ezért teljesen felesleges aggodalmaskodni miatta. Már ezzel a nyolcvan évvel is rendkívül elégedett vagyok, hiszen nagyon szép, kerek szám, de örülnék neki, ha a századik évet is megélném, ám erről nem én döntök. Szerencsére egyáltalán nem érzem, hogy fizikailag romlott volna az állapotom, hiszen még mindig sokat úszom, és ha tehetem, mindenhova gyalog járok, illetve nagy sétákat szoktam tenni” – mondta a színész a Blikknek.

„Kevesebb munkám van, mint valaha, nagyjából egy éve álltam utoljára színpadon. Nem tudom, miért alakult ez így, de egyáltalán nem viselem jól a helyzetet, mert mindig is feltöltődés, kikapcsolódás volt számomra a munka, és most kifejezetten megvisel a hiánya.”

Kovács úgy érzi, kényszerpihenőn van, de nem tud mit tenni ellene, mivel – mint mondja – soha nem volt az a típus, aki felhívja a rendezőt, majd bejelentkezik, hogy dolgozna.

Az elkövetkezendő időszakra sincs semmilyen szakmai felkérése, de bízik benne, hogy idővel ez változik, hiszen egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy visszavonuljon.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.