Élet+Stílus hvg.hu 2024. május. 04. 08:05

„Meghalni nem habostorta. El kelne a segítség” – Karsai Dániel a magyar kormánynak üzent

Az életvégi döntések meghozatalához való jogért 209 napja indította el a küzdelmét, most a kormány „fülsiketítő hallgatását” tette szóvá.

Egy Seneca-idézettel tette hangsúlyossá az érveit az eutanázia engedélyezéséért harcoló Karsai Dániel pénteken a Facebookon. „Rábukkansz majd a bölcsesség oly hirdetőire is, akik szerint nem szabad erőszakot alkalmazni saját életünk ellen, és istentelenségnek tartják, ha valaki a maga gyilkosává válik; meg kell várni a természet szabta halált. Aki így beszél, nem látja, hogy elrekeszti maga elől a szabadság útját. Semmi jobbat nem alkotott az örök törvény annál, mint hogy egyetlen bejáratot adott az élethez, de számtalan kijáratot” – idézte az ókori sztoikus filozófust abból az alkalomból, hogy 219 napja küzd az életvégi döntések meghozatalához való jogért, azonban, mint írja, a magyar kormány azóta is fülsiketítően hallgat. „Pedig higgyék el, tisztelt kormánypárti politikus hölgyek és urak, meghalni nem habostorta. Elkelne a segítség. Vagy legalább az emberszámba vétel” – üzent nekik.

Karsai Dániel nemrég az RTL-nek beszélt arról, hogy úgy érzi: nem hagyja meghalni a Fidesz, csalódott volt, amikor a parlament folyosóján ülve egyetlen kormánypárti képviselő sem ment oda hozzá beszélgetni.

Az alkotmányjogász testvére, Karsai Péter az ATV Start című műsorában beszélt arról, hogy a fivére nem szeretné azt, hogy csak gépek tartsák életben, ugyanakkor arról még nem beszélgettek, hogy mi fog történni akkor, amikor már csak a szemével fog tudni kommunikálni.

Karsai Dánielt április elején, épp a 47. születésnapján mentő vitte kórházba. Kiderült, hogy tüdőgyulladása van, az állapota pedig súlyosbodott azóta. Gyomorszondán táplálják, és a beszéde is romlott.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.