A belga tengerparti város, De Panne adott otthont az európai sirályhang-imitáló versenynek, amelyet felnőtt, gyerek és csoportos kategóriában is megtartottak. A megmérettetés sztárja egyértelműen korosztályának győztese, a 9 éves Cooper lett.
Bizony, ilyen is van már, sirályvisítást imitáló verseny. A belga De Panne városában megtartott esemény zsűrije, amely politikusokat és kutatókat – többek között egy tengerbiológust – is felvonultatott, pontozásos alapon döntötte el, hogy a három kategóriában, a gyerekek, a felnőttek és a sirálycsapatokat imitáló csoportok közül kik a legjobbak. Maximum 20 pontot adhattak: értékelték a versenyzők jelmezét, az állatok viselkedésének, mozgásának imitációját, illetve azt, hogy a résztvevők mennyire tudták a sirályok hangját hitelesen utánozni.
„A hangszínt, a ritmust és a [hangok] sokféleségét figyeltük” – nyilatkozta a BBC-nek az egyik zsűritag, Jan Seys. Arról beszélt, hogy a sirályok a rövidebb hangokkal például figyelmeztetik a társaikat, a hosszabb hangokkal pedig jelzik az idegennek, hogy behatolt a területükre. A férfi szerint ugyanakkor a sirályok kommunikációjáról még mindig nem tudunk eleget, ezért is jó ez a verseny.
„Többről van szó, mint szórakozásról és szórakoztatásról, az is a cél, hogy némi szimpátiát keltsen [a verseny] a sirályok iránt, amelyek partjaink nélkülözhetetlen elemei, de gyakran »tengeri patkányokként« becsmérlik őket” – fogalmazott.
A versenyen az ifjúsági kategóriában egy kilencéves chesterfieldi fiú, Cooper Wallace nyert. Állítása szerint egyszer megcsípte egy sirály, miközben a parton szendvicset evett, azóta úgy gondolta, hogy „Pókember-effektus” zajlott le nála. Ő lenne a „Sirály-fiú” Peter Parker képregényhős után szabadon, akit egy pók csípett meg, és azután vált pókképességű szuperhőssé.
Cooper sirályvisításába itt tud belehallgatni:
‘I got bit by one in Devon’
— BBC Breakfast (@BBCBreakfast) April 24, 2024
Nine-year-old Cooper told #BBCBreakfast how he started doing an impression of a seagull after he won the European Gull Screeching competitionhttps://t.co/RpzwSZPwf1 pic.twitter.com/1oOoG3bO2q
Nine-year-old Cooper Wallace has been dubbed ‘Seagull Boy’ after winning the ‘European Gull Screeching Championship’ in Belgium and his impression, we have to say, is very impressive.
— The Project (@theprojecttv) April 26, 2024
Seagull Boy joins us to tell us how he’s feeling after the big win. pic.twitter.com/2OElzHIKTW