Élet+Stílus hvg.hu 2024. április. 03. 16:13

Teljes központosítás jöhet a kultúrában, ha igaz a kiszivárgott javaslat

Az Index egy, a birtokukba került előterjesztésből közölt részleteket, ami alapján minden eddiginél erősebb kontroll alá kerülhet a kulturális szféra. A minisztérium nem reagált, Demeter Szilárd pedig nem tud arról, hogy a kormány elé került volna a dokumentum, ezért szerinte felesleges is róla beszélni.

Az Index korábban, még márciusban szellőztette meg, hogy „példátlan központosítás” várható a magyar kulturális életben: egy új, átfogó törvénytervezetről írtak, ami szerint a megyei hatókörű városi színházak a Nemzeti Színház, a zenekarok a Nemzeti Filharmonikusok, az alkotóművészek pedig a Petőfi Kulturális Ügynökség alá kerülnének. A Nemzeti Színház Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Filharmonikusok Vashegyi György, a Petőfi Kulturális Ügynökség pedig Demeter Szilárd alá tartozik.

Most egy még részletesebb cikket közöltek a birtokukba került, véglegesnek mondott előterjesztésről, amit tudomásuk szerint a Kulturális és Innovációs Minisztérium nyújthat be a kormánynak.

Ennek alapján a kulturális élet szereplőinek munkáját a nemzetstratégiai intézmények felügyelhetik a jövőben, ezek pedig a kormányzat Nemzeti Kulturális Tanács által közvetített kulturális stratégiájába simulnak bele. A birtokukban lévő tervezet szerint megnő az úgynevezett kultúrstratégiai nemzeti intézmények szerepe: a vármegyei hatáskörű kulturális szervezeteknek ezeknek az intézményeknek kell megküldeniük az éves munkatervet, üzleti tervet, szolgáltatási tervet és beszámolót véleményezésre. Ezáltal valósul meg „a vármegyei szakmai együttműködések koordinációja, a szakmai programok összehangolása”, írják a cikkben.

Ezenkívül bevezetnék az országos ellenőrzési és minősítési rendszert, illetve központi kuratórium határozná meg, milyen könyvek kerülhetnek a települések könyvtáraiba, „egységes kulturális módszertani koordinációt” hoznának létre arra hivatkozva, hogy a kulturális alapellátáshoz mindenkinek joga van, felállítanák a Nemzeti Könyvkultúra Kuratóriumot, a miniszter könyvszakmai tanácsadó testületét. Az új törvény az Index szerint 2025. január 1-jén léphet hatályba.

Tiborcz szerzőtársa kerülhet Demeter után a Nemzeti Múzeum élére

Hangzatos ígéretekből nem volt hiány Demeter Szilárd nyilatkozataiban, de valódi érveket nem sikerült felsorakoztatnia a centralizáció mellett, márpedig az ő javaslatára hozza létre a Kulturális és Innovációs Minisztérium a Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központot. Ebben vonják össze a Magyar Nemzeti, az Iparművészeti, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari, a Magyar Természettudományi, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeumot (PIM), illetve az Országos Széchényi Könyvtárat.

A Telex ennek kapcsán megkereste Demeter Szilárdot, aki még korábban megerősítette a tervezet létezését, és azt is mondta, hogy a miniszter széles körben szeretné azt megvitatni.

Ő továbbra is úgy tudja, nem került a kormány elé a tervezet, ezért ismét „a nincsről kellene értelmes állításokat tennünk”, és hozzátette, „ezt lehet ugyan, a szivárványszínű repülő egyszarvúak anatómiájáról is beszélhetünk, csak nem tudjuk a tények alapján verifikálni az állításaink igazságtartalmát”. „Minden hídon akkor megyünk át, ha odaérünk”, idézte őt a Telex.

Csák János az Index korábbi cikkével kapcsolatban az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, az a szándéka, hogy legyen egy egységes, átlátható és arányos kulturális törvény. Szerinte nem igaz, hogy a vidéki színházak Vidnyánszky alá kerülnének, ahogy a zenekarok központosítását is hamisnak nevezte. „Egy szervezet irányításában vannak irányítási kérdések, ezek teljes egészében, úgy, ahogy most is, a minisztériumhoz tartoznak, mindenki külön-külön lesz, ahogy eddig”, fogalmazott.

A tervezet most megjelent részletei kapcsán kerestük a minisztériumot is, egyelőre nem válaszoltak. A fontos múzeumokat egy holdingba sűrítő törvénymódosító javaslatot viszont tegnap, április 2-án benyújtották, erről itt írtunk bővebben.

hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.