A játékvezetőket az sem zavarta, hogy negyedikes fiúk nézik végig az erőszakos jelenetet.
Összeverekedett három játékvezető egy kolorádói ifjúsági kosárlabda-mérkőzésen, írja a The New York Post. A negyedik osztályos fiúk meccsén kitört verekedésről több videót is készítettek.
A felvételek szerint a játékvezetők közül ketten agresszívan egymás felé tartanak, mikor a harmadik is feléjük szalad és behúz egyet egyiküknek, majd a földre kerülnek, mindezt néhány méterre a gyerekektől.
Uhhh, real life at my sisters kids bball tourney…. Kids close your eyes pic.twitter.com/sELdSjKosX
— Tyler Polumbus (@Tyler_Polumbus) December 11, 2023
Két civil ruhás férfi rohant be a pályára, hogy szétválassza a bírókat, egyikük visszatartotta a harmadik játékvezetőt, miközben a másik két bíró a földön birkózott. Egy negyedik játékvezető, aki nem vett részt a verekedésben szintén megpróbálta békére bírni a verekedőket.
A közlés szerint a verekedés során senki sem sérült meg súlyosan, és közvetlenül nem érintette gyerekeket, az edzőket vagy a szülőket.
A három játékvezetőt felfüggesztették a bajnokságból.