Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Sokat merített az utóbbi idők két legfontosabb és legjobb társasából a Föld című játék, az utóbbi év talán legnagyobb dobása, de ez nem baj: úgy fordítja előnyére az összetett játékok legjobb ötleteit, hogy korántsem csak profiknak lesz élvezetes – de ők is nagyon szeretni fogják.
Adjunk hálát A Mars terraformálása és a Fesztáv című társasjátékokért. Ámen.
Előbbi nélkül sose született volna meg az utóbbi, és a madármegfigyelést játékká tévő, csodaszép Fesztáv nélkül valószínűleg nem indul be vagy válik ennyire dominánssá az a trend, hogy az újonnan megjelenő társasjátékoknak már számottevő része békés és természetközeli, és nem különféle csatahelyzetekre és akciókra épül, hanem olyan értékekre, mint az állatvilág, a növények, az erdők vagy az egész ökoszisztéma, a pillangók vándorlása, a környezetvédelemben is érintett állatkertek és más hasonlók. Eközben pedig a legfőbb tulajdonságaik egyike az, hogy szépek.
Persze úgy, hogy mindez ne azt jelentse, az alkotók feladták a komoly, összetett alapokat a gügyögő cukiskodásért. Sőt: az Ark Nova című, egyszerre gyönyörű és okos állatkertépítő játékról tavaly meg is írtuk, a legzseniálisabb játékok egyike, fantasztikusan újszerű játékmenettel és mellesleg nagyon szép, környezettudatos alapsztorival. (Azóta a játék már minden idők negyedik legjobbjává emelkedett a világ minden társasát összesítő BoardGameGeek toplistáján.) Na és persze a természetbarát játékok ikonja, a Fesztáv is nyugodtan nevezhető paradigmaváltónak.
Olyannyira, hogy az idei év egyik legnépszerűbb, legfelkapottabb társasjátéka, a Föld nem is nagyon akarja tagadni, hogy sok mindent tanult a Fesztávtól és az azt is ihlető A Mars terraformálásától: azt is lehet mondani, hogy
akinek bejött ez a két játék, és szeretne egy egyszerűsített, rövidebb verziót belőle, az mindenképp vegye meg a Földet.
De ez így leírva kicsit félrevezető, mert csak a pozitívumok szintjén igaz: sok minden, ami jó volt az elődökben, az jó a Földben is, miközben azért nagyon messze van attól ez a játék, hogy bármit is lopásnak lehessen nevezni benne; aki nem játszott sok tucat partit az említettekkel, annak talán fel se tűnnek a hasonlóságok, pláne, hogy ezek inkább játék közben felbukkanó mechanizmusok, míg az alap egész más.
A Föld ugyanis tablóépítő játék: célja, hogy minden játékos létrehozzon egy saját ökoszisztémát, azaz egy olyan élőhelyet, amelyben a különféle talajtípusoktól kezdve a flórán át a faunáig minden megtalálható. Ehhez egy négyszer négy kártyából álló terület áll a rendelkezésünkre (a játék lényegében addig tart, amíg valaki le nem teszi a tizenhatodik kártyáját): miután húzunk a pakliból, a kézben tartott lapok lerakását még meg is kell fizetni – itt pénz helyett talajjelzővel lehet kiegyenlíteni az árat –, de a lényeg korántsem ennyi. A Föld épp attól izgalmas és jó játék, hogy millióféleképpen rakhatom le a kártyákat, abban az értelemben is, hogy mit teszek le, és abban is, hogy hová, a már lerakottakhoz képest merre.
Mert ebben a játékban csaknem tucatnyiféleképpen lehet pontokat gyűjteni (a pontozófüzetkében tízféle rubrika van), és az egyes kártyák felső sarkában lévő pontérték csak a töredékét adja a végső pontszámnak. A növények csírái is pontot érnek, és ami vizuálisan izgalmassá teszi a játékot – túl persze a szép, valósághű állat-, növény- és táj-grafikákon –, a növekedés is: a legtöbb növényre fából készült fatörzs-darabokat lehet tornyozni, ha pedig elérte a maximális magasságot, azt szintén fából készült színes lombjelölő jelzi. Ettől persze nem lesz jobb a játék, mintha kétdimenziósan kellene jegyezni a magasságot, de az alkotó Maxime Tardif tudja, mitől döglik a légy:
pont egy ilyen, a játékosból a legózó gyereket előhívó, jópofa ötlet lehet az, ami emlékezetesebbé, vonzóbbá teszi a játékot.
De ezeknél a viszonylag mechanikusan gyűlő pontszámoknál sokkal izgalmasabb a többi: ezek adják a játék velejét. Itt ötvözi a Föld A Mars terraformálása mérföldköveit és díjait, és a Fesztáv fordulóvégi céljait, hogy valami újszerűt hozzon ki belőlük. Ezt a játékot eleve úgy kezdjük el, hogy minden játékosnak van egy saját játékvégi célja, plusz két hasonló minden játékosra közösen is vonatkozik: például rakjunk ki olyan sorokat vagy oszlopokat, amelyekben minden kártya eltérő vagy épp azonos tulajdonságú, gyűjtsünk egy bizonyos fajta kártyát. És még van négy további cél is, ami szintén mindenki számára elérhető, de mindig az kapja érte a legtöbb pontot, aki elsőként teljesíti: legyen legalább nyolc hegyvidéken élő állatom, legyen legalább kilenc olyan flórakártyám, amiken már összegyűjtöttem legalább egy csírát, és így tovább. És ha ez még nem lenne elég, a kihúzható és lerakható terepkártyák még további feladatokat határoznak meg azzal kapcsolatban, hogy hogyan építsem ki a saját tablómat: például körülötte csakis pozsgás növények legyenek, vagy ha már kijátszottam egy óriás erdőt, onnantól még több pontot érnek azok a növények, amelyeket magasra növesztek.
Mindez pedig azt jelenti, hogy minden egyes kártya lerakása előtt mérlegelni kell, melyik pontszerzési lehetőségemet szolgálja, és nem teszi-e esetleg tönkre a teljes stratégiámat: lehet, hogy a terepkártyám arra adna pluszpontot, ha mondjuk gombát teszek mellé, valamelyik játékvégi célhoz viszont épp olyan sort kellene kiépítenem, amibe valamiért nem passzol a gomba. Ez pedig egyúttal azzal jár, hogy bár elég egyszerű a szabály – itt nincs szó arról, mint a legkomolyabb gémerjátékoknál, mint mondjuk a Lisboa vagy A Mars, hogy három-négy óra lenne a puszta szabályértelmezés: hamar kitanulható játékról van szó –,
mégis nagyon sok stratégialehetőséget rejt.
Pláne, hogy rengeteg célkártyából minden játékban csak néhányat használunk fel: ha hinni lehet az alkotók kombinatorikai számításának, pusztán a pontszerzési lehetőségeket meghatározó kezdeti kártyahúzás 25 ezer különböző lehetőséget ad, tehát finoman szólva is sokszor újrajátszható ez a játék. Mindezt pedig kellemesen felpezsdíti az a négy célkártya, amely a gyorsaságot is díjazza: nem elég remekül kitalálni a stratégiát, meg is kell teremteni a lehetőséget arra, hogy még időben végre is hajthassuk.
És talán épp ezzel kellett volna kezdeni: a lehetőségek megteremtésének módjával. Hiszen ami a legeredetibb a játékban – és ebben eltér minden eddig emlegetett előképtől –, az épp a fordulók kivitelezése. A Földnek az a nagy találmánya, hogy mindenki egyszerre játszik: a négyféle akciólehetőség (kártyalerakás, pénzszerzés, csíráztatás, kártyahúzás) közül ugyan a soron következő játékos választ, de azt az akciót vele együtt az összes többi játékos is végrehajtja. És hogy még egy ötleteset csavarjanak a dolgon: minden akciónak van egy erősebb és egy gyengített verziója, előbbit az aktuális játékos hajtja végre, utóbbit a többi. Így bár a kritikusabb játékosok számára némileg csalódást keltően valóban nincs igazán komoly interakció a játékosok között, viszont a játékmenet nagyon is gördülékeny, hiszen így szó szerint nincs üresjárat, senkinek nem kell várnia senkire, minden körben mindenki végrehajt valamilyen akciót. (Legfeljebb akkor nem, ha nagyon kiköltekezte magát, vagy nincs megfelelő lapja.)
Annak ellenére, hogy még egy négy játékossal is maximum másfél órás, rutinnal akár már háromnegyed óra alatt végigjátszható társasról van szó, még a fentieken kívül is vannak további csavarok a játékmenetben:
épp az a legjobb a Földben, hogy bár gyors, de nem könnyen kiismerhető, bár egyszerű, mégis rengeteg lehetőséget rejt.
A Fesztávból áthozott következő pluszcsavar az, hogy a kártyák szinte mindegyikén van egy pluszakció: ezeket színekkel jelölik, ahogy az aktív játékos által választható alapakciót is, és attól függ, melyiket aktiválhatom az adott körben, hogy milyen színű volt az alapakció. Azaz a tablóépítő játékba bejön a motorépítő (engine building) játékok mechanizmusa is, mert ha okosan pakolom a kártyáimat, akkor végül elérem, hogy mondjuk mindig, ha az alapakció szerint fizetőeszközt gyűjthetek, az ilyen kártyákon lévő pluszakciók miatt még növeszthetem és csíráztathatom is a növényeimet, húzhatok pár kártyát, nyersanyagokat cserélgethetek és így tovább.
És persze a társasjátékoknak ezen a színvonalán talán már mondani sem kell, a szabályrészletek többnyire sztoriszinten is alá vannak támasztva, azaz a pontszerzési lehetőségeket az adott kártyán lévő élőlény vagy talaj valós tulajdonságai határozzák meg (például azért hegyvidéki állatokat és növényeket kell gyűjteni, ha a pumás célkártyát húztuk ki a játék elején, mert a puma is hegyvidéken él, vagy ugyanennek a humorosabb verziója, amikor a magas zsiráf miatt az egymás fölötti kártyák oszlopait kell nézni).
Az pedig, hogy mindez szép, már szóba került, de nem lehet elégszer mondani.
Ritka az ennyire összetett, mégis egyszerűen tanulható és rövid idő alatt lejátszható, családinak és belépőszintű gémerjátéknak is megfelelő társas, mint amilyen a Föld. Méltó helye van a társasjátékok nagyvadjai mellett: jó levezetés utánuk, vagy jó bemelegítés előttük. De az se túl meglepő, ha egy társaság inkább ezzel tölt el egy egész estét, visszavágóval és a visszavágó visszavágójával.
Kiknek ajánljuk? A Fesztáv és A Mars terraformálása rajongóinak mindenképp, ugyanakkor azoknak is, akik még tartanak a túlzottan összetett és bonyolult játékoktól, de azért a Catanon már túllépnének. És persze a természetrajongóknak.
Hányan játszhatják? Ketten is tökéletesen élvezhető, semmit nem csorbul úgy sem a játékmenet, hárman és négyen is tökéletes. Van szólómód is.
Mennyibe kerül? 15-18 ezer forint
Alapinfók a kiadó oldalán.
Korábbi társasjátékos cikkeink:
Lehetünk mi a legsikeresebb vállalkozók a Marson, de nem lesz könnyű
Magyarul is kiadták a világ egyik legösszetettebb társasjátékát, a játékkészítés szupersztárjának sci-fi-alapú monstrumát: ez A Mars. Nem bírtunk ellenállni a hírnevének, és kipróbáltuk.
Elgázoltál egy embert, de senki nem tudja - mit teszel?
Társasjátéknak nevezik, de az ETIQ nevű játék valójában csak egy jó eszköz arra, hogy leüljünk beszélgetni az ismerőseinkkel: a magyarok által kitalált és legyártott játékban azt kell átgondolnunk, hogyan reagálnánk komoly morális dilemmákra - és vajon mit tennének a többiek?
Végre itthon is kapható a társasjátékok nagyvadja: kipróbáltuk a Lisboát
Évekkel megelőzte a legendája a magyar kiadását, rengetegen keresték, de még az angol verzióját sem volt könnyű beszerezni az egyik, ha nem a legnagyobbra tartott társasjátékkészítő szupersztár 2017-es, gyönyörű játékának. De már nálunk is kapható, úgyhogy megnéztük, rászolgált-e a hírére a Lisboa.
Kipróbáltunk két zseniális társasjátékot a toplisták éléről
A társasjátékos világ egy új és egy korábbi nagyvadját néztük meg: mindkettő ott van a világ összes társasjátékát több tízezer játékos szavazatai alapján rangsoroló lista legjobbjai között. És a sikerük abszolút megérdemelt.
Kipróbáltuk az év legjobb társasjátékait
Idén is átadták a társasjátékos világ legfontosabb elismeréseit, és ezúttal a magyarok is örülhetnek: az év játéka és az év gémerjátéka máris kapható magyar nyelven. Ki is próbáltuk mindkettőt.
A világ legjobb társasjátéka, és még négy másik a karácsonyfa alá
Bemutatunk öt nemrég megjelent társasjátékot, amelynek mi is örülnénk karácsonykor: az év legnagyobb szenzációja, egy gyönyörű játék Párizsról, egy vicces és szokatlan családi társas, egy rajzolgatós különlegesség és egy nagyon egyszerű, mégis nagyon jó ötlet. Ezekkel nehéz melléfogni.
De miért nem lett világszenzáció ebből a társasjátékból?
Megjelent az egyik legmenőbb, milliónyi rajongóval rendelkező kiadó új játéka, de valamiért nagy csend övezi. Pedig a Pendulum képes valami egészen újat mutatni, és ettől olyan izgalmassá válik, hogy még a hibáit is könnyen elfelejtjük.
Az állatvilág nagy rejtélyéből készített szokatlan társasjátékot a leghíresebb tervezőnő
Újabb társasjátékkal jelentkezett az a nő, aki 2019 legnagyobb szenzációját is megalkotta egy férfiak által uralt piacon. A tavalyi Fesztáv nem fantasy-lényekről és nagy csatákról szólt, hanem a madarakról; így már nem is meglepő, hogy az új játék, a Mariposas témája a lepkék különös vándorútja. Mert jó játékokat nem csak a megszokott témákban lehet készíteni.
