Élet+Stílus hvg.hu 2023. december. 04. 08:39

Billie Eilish megerősítette, hogy coming outolt, csak épp azt hitte, úgyis egyértelmű

Egy korábbi interjúban beszélt arról először, hogy „vonzódik a nőkhöz”, most pedig rákérdeztek, hogy ez egyébként előbújás akart-e lenni.

Nem akart túl nagy feneket keríteni az előbújásának – mondta Billie Eilish popénekes a Variety magazin egy eseményén, ahol arról kérdezték a vörös szőnyegen, a korábbi, szintén a Varietynek adott interjúját jól értette-e, aki coming outnak értette. Akkor azt mondta, egyszerre vonzódik a nőkhöz, de tart is tőlük: „Annyira szeretem őket. Szeretem őket, mint embereket. Vonzódom hozzájuk, mint emberekhez. Tényleg vonzódom hozzájuk... fizikailag is vonzódom hozzájuk. De ugyanakkor annyira megfélemlítenek a szépségükkel és a jelenlétükkel.”

Billie Eilish: Fizikailag vonzódom a nőkhöz

A Varietynek adott interjúban vallott arról, hogy a mai napig küzd a női identitásával.

Minderről most azt mondta:

Azt gondoltam: hát nem egyértelmű? Nem gondoltam, hogy az emberek nem tudják.

A nagy gesztusként elővezetett nyilvános előbújásról úgy fogalmazott: „Nem igazán hiszek benne. Inkább úgy vagyok vele, hogy miért nem létezhetünk csak úgy egyszerűen? Jó ideje így élek már, csak nem szoktam beszélni róla.

Aztán megláttam az interjút, és azt mondtam: hoppá, úgy tűnik, most coming outoltam. Oké, király.

Izgalmas ez nekem, mert úgy tűnik, az emberek nem tudták, de most már tudják. A lányokat szeretem.”

hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.