A francia fővárosban legutóbb egy iskola esett el a rovarok elleni küzdelemben.
A francia kormánynak egyre nagyobb feladatot jelent, hogy megfékezze a poloskák miatt kialakuló országos pánikot – írja a BBC. Az egészségügyi, a gazdasági és a közlekedési minisztérium vezető tisztségviselői pénteken a miniszterelnöki hivatalban találkoztak, hogy összehangolják a rovarok elleni cselekvési tervet. De egyelőre az a céljuk, hogy pontos képet kapjanak a jelenségről.
Legutóbb egy párizsi iskolát nyilvánítottak fertőzőnek.
Egészségügyi szakértők ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy bár kétségtelenül megugrott a poloskaállomány - és nem csak Franciaországban -, a közelmúltban sok volt a hamis észlelés is, és tartanak attól, hogy indokolatlanul alakul ki hisztéria emiatt.
Az egyik kártevőirtó cég munkatársa azt mondta, hogy amikor aggódó háztulajdonosoktól telefonálnak neki, négyből három esetben kiderül, hogy a problémát nem a poloskák okozták.
Ettől függetlenül az ágyi poloskák uralják a francia híradásokat, a politikusok pedig attól tartanak, hogy ez ártani fog Párizs imázsának, a turizmusnak, nem is szólva a jövő évi olimpiáról.
Politikai háborúskodás Franciaországban az ágyi poloskák miatt
Egyesek szerint a rovarok már az olimpia megrendezését is veszélyeztetik.
Most egyrészt meg kell nyugtatniuk a közvéleményt, de fel is kell hívniuk a figyelmet a problémára.
Az elmúlt hetekben moziban, vonatokon, kórházakban és iskolákban is jelentettek poloskákat. A közösségi média óriási mértékben felerősítette a közvélemény aggodalmát - bár sok, az interneten keringő videóról kiderül, hogy nem poloskákról készült rovarokról szól.
A legutóbbi igazolt esetben a párizsi 12. kerületben található Elisa-Lemonnier líceum tanárai pénteken megtagadták a munkát, miután több tanteremben, irodában és öltözőben poloskákat találtak.