Miután több nő szexuális zaklatással és nemi erőszakkal vádolta meg a humoristát, előkerült egy 2018-as felvétel, amelyben egy Meghan Markle-lel közös forgatásról beszélt.
Hétvégén kerültek nyilvánosságra azok a vádak, melyek szerint Russell Brand 2006 és 2013 között négy nőt bántalmazott. Többek között azt állítják róla, hogy megerőszakolt egy nőt Los Angelesben, egy 16 éves brit diáklányt pedig szexuálisan bántalmazott. A humorista tagadja a vádakat, és azt állítja, hogy bár volt egy promiszkuitással jellemezhető korszak az életében, minden kapcsolata beleegyezésen alapult.
A Russell Brand körül az elmúlt napokban felpezsgő hírfolyamban felbukkant egy 2018-as felvétel az ITV Loose Women című műsorából, amelyben Russell Brand azzal dicsekszik, hogy megcsókolta Meghan Markle-t. A két híresség még 2010-ben dolgozott együtt egy filmforgatáson. A Felhangolva (Get Him To The Greek) című filmben Brand egy drogfüggő, szexuálisan kicsapongó rocksztárt alakított, és az egyik jelenetben megcsókolta a filmben szintén szerepet kapó Markle-t. Az interjúban, amely nem sokkal Harry herceg és Markle esküvője előtt készült, a humorista felvetette, hogy a ceremónián is fel kellene hozni, hogy „Russell Brand smárolt vele a filmben”.
A csókjelenet, ha meg is történt, végül nem került be a filmbe. Ez persze nem akadályozta meg a humoristát, hogy eldicsekedjen vele.
Mindeközben több műsorszolgáltató vizsgálatot indított a Russell Brandet érintő, visszaélésekkel kapcsolatos vádak miatt. A BBC és a Channel 4 mellett az Amnesty is bizonyítékokat gyűjt a zaklatásról, nemi erőszakról, érzelmi bántalmazásról szóló állításokról. A YouTube pedig felfüggesztette a szexuális visszaélésekkel vádolt brit komikus, Russell Brand csatornáinak bevételszerzési funkcióit, mert a cég szerint a brit komikus „megsértette” a videóplatform „alkotói felelősségvállalási politikáját”.