Fél nap szünet után rendben lezajlottak a BME balatonlellei gólyatáborának programjai. Azok közül, akik szerda éjjel rosszul lettek, ketten voltak kórházban, de már ők is jól vannak.
Már vizsgálják, mi történhetett, ami miatt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának gólyatáborában résztvevők több, mint felének hasmenése lett – írta az egyetem. A Nemzeti Népegészségügyi Központ és a Somogy Vármegyei Kormányhivatal ételfertőzés gyanújával vizsgálatot végzett a helyszínen.
Az étkeztetést egy külső beszállító biztosította, a hatóságok az ő ügyükben is vizsgálatot indítottak – írta az egyetem. Sőt, a hvg.hu is írt róla pénteken, hogy a népegészségügyi szakemberek meg is állapították, hogy a konyha üzemeltetője alapvető higiénés szabályokat szegett meg, így működését azonnali hatállyal felfüggesztették:
Tömeges hasmenés szakította félbe a BME gólyatáborát
A konyha működését azonnal felfüggesztették.
A kedden kezdődött balatonlellei gólyatáborban szerda éjjel jelentkeztek hasmenéses tünetek a résztvevők több, mint felénél. A táborban egészségügyi szakszemélyzet a kezdetektől folyamatosan jelen volt, az Országos Mentőszolgálat és a helyi körzeti orvos bevonásával kezelték a helyzetet. A tábort nem kellett feloszlatni, csütörtök délelőtti fél napos pihenő után a programok folytatódtak, és az eredetileg tervezett időben, pénteken értek véget.
Két szervező esetében volt szükség ügyeleti ellátásra, őket a mentőszolgálat a siófoki kórházba szállította, de folyadékpótlást követően néhány órán belül ők is elhagyták az intézményt.
(Nyitóképünk illusztráció)