Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Az eddig extravagáns kinézetéről és tüskés modoráról ismert Sha'Carri Richardson megújult, és a világ leggyorsabb nője lett Budapesten. Úgy tűnik, a nehéz sorsú lány rátalált az útjára, és ha rajta is tud maradni, a legnagyobbak közé emelkedhet.
„Ki a leggyorsabb?” – kérdezte hétfő este az edzője Sha'Carri Richardsont, a 23 éves amerikai sprintert, aki nem sokkal korábban tudta meg, hogy indulhat a nők 100 méteres síkfutószámának döntőjében. „Ne válaszolj, mutasd meg” – tette hozzá, útnak indítva tanítványát a bemelegítésre.
Az edzőnek, Dennis Mitchellnek mindössze tíz perce volt arra, hogy jó tanácsokkal lássa el Richardsont a finálé előtt. Azért csupán ennyi, mert a futó az elődöntőben pocsékul rajtolt, és harmadikként ért célba, ezért várnia kellett, hogy kiderüljön, elég jó-e az időeredménye a továbblépéshez. Elég volt, összességében a harmadik leggyorsabbként teljesítette a távot.
A fináléban a legszélső, kilences pályát kapta, ahonnan nem nagyon szoktak nyerni, neki viszont mintha segített volna, hogy nem ő van a középpontban és hogy csak magára kell figyelnie. „Úgy éreztem, nagyszerűen versenyeztem, nem is tudtam, hol tartanak a többiek. Egyedül voltam a saját világomban” – nyilatkozta a verseny után. Amit 10.65 másodperces világbajnoki rekorddal nyert meg.
Az Eurosport videója:
Miután elsőként célba ért, még másodpercekig hitetlenkedve nézelődött körbe a stadionban. Hamarosan odalépett hozzá a szám legendás versenyzője, a kétszeres olimpiai és ötszörös világbajnoka, a jamaicai Shelly-Ann Fraser-Pryce, majd annak honfitársa, az idei ranglistát vezető Sherica Jackson, hogy gratuláljon, de látszott rajta, hogy még mindig a történtek hatása alatt van. Pedig a győzelme csak az elődöntőben történtek fényében tűnt váratlannak, a szezonbeli eredményeit látva világos volt, hogy kirobbanó formában van. Megnyerte az amerikai válogatót, májusban és júliusban pedig legyőzte Jacksont egy-egy Diamond League-viadalon.
Nehéz kezdetek
Hosszú út vezetett azonban számára Budapestig, az első felnőtt világversenyéig. Az, hogy a fiatalon elhunyt sprinter, 100-on máig a világcsúcsot tartó Florence Griffith-Joyner inspirálta szerelésekben, rendszerint hosszú, színes parókában, hatalmas műkörmökkel, óriási műszempillával versenyző Richardson tehetséges és nagyon gyors, már akkor kiderült, amikor elsőévesként 10.75-öt futott az egyetemi bajnokságon – ez a szám történetének kilencedik legjobb ideje a nőknél. Később kivívta az indulási jogot a 2021-re halasztott tokiói olimpiára, de egy doppingvizsgálat során kannabisz nyomait mutatták ki a mintájában, és egy hónapos eltiltást kapott. Ezzel biztossá vált, hogy 100-on nem indulhat, a programban később következő 4x100-as váltóban azonban futhatott volna, ám az amerikai atlétikai szövetség úgy döntött, mást küld helyette.
Richardson elismerte, hogy tiltott szerrel élt, és nyíltan beszélt arról, miért tette. A nagyanyja és az egyik nagynénje nevelte fel, miután egészen kicsi korában elhagyta az édesanyja. Mindez mély nyomokat hagyott benne, mentális problémákkal küzdött, középiskolásként megpróbált öngyilkosságot elkövetni. Nem sokkal az olimpia előtt, egy riporter kérdéséből tudta meg, hogy a biológiai anyja meghalt, és magyarázata szerint azért nyúlt a szerhez – amit Oregon államban használt, ahol legális a marihuána fogyasztása –, hogy könnyebb legyen feldolgoznia a hírt.
Annak idején az esetéről Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport ügyvezetője azt nyilatkozta lapunknak, hogy a kábítószerek miatt folyamatosan vita van a doppingellenes szervezetek és a versenyzők között. „A drogok tiltólistásak. Azok az anyagok kerülnek fel a listára, amelyek a következő három kritériumból kettőnek megfelelnek: van teljesítményfokozó hatásuk, egészségkárosító hatásúak vagy a használatuk ellenkezik a sport szellemiségével. Ez utóbbi elég tág fogalom, a WADA álláspontja szerint azonban valamennyi kábítószer ilyen. Emellett a másik két kritériumból egy fél-fél pontot adhatunk a marihuánának is, és már meg is van a szükséges kettő. Bár arról, hogy teljesítményfokozó hatása van-e, még mindig nagy vita folyik, vannak bizonyos sportágak – például az amerikai profi kosárlabda –, amelyekben a fű használata igen gyakran előfordul. Azokon az egyórás szerepléseken, ahol végig pörögni kell, nem szabad elfáradni, stresszoldó hatása van: a sportolók bátrak, látványosak lesznek tőle. A kannabisz egészségkárosító szerepe is vita tárgya. Én sem gondolom, hogy egy spanglitól bárki halálos beteg lesz, de a hozzászokás lehetősége mindig megvan.”
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tavaly, részben Richardson ügye miatt tudományos felülvizsgálatot végzett, hogy megállapítsa, szükséges-e továbbra is a sportolók számára tiltott szerek listáján szerepeltetni a kannabiszt, és arra jutott, hogy – a fenti érvek alapján – nincs helye a változtatásnak.
Meg kellett rá érnie
A tokiói pofon után a tavalyi, egyesült államokbeli világbajnokság volt a következő nagy lehetőség a számára, de már az amerikai válogató első körében kiesett 100-on. Később elárulta, hogy sérüléssel küzdött akkoriban, de nem akart beszélni róla, mert nem szereti a kifogásokat. Idén aztán már minden összejött neki, megnyerte a júliusi válogatót és simán kijutott a budapesti vb-re.
Hogy valami megváltozott körülötte és benne, épp az eugene-i versenyen vált szemmel láthatóvá: mielőtt beállt a rajtgépbe a fináléra készülve, levette és elhajította a narancsszínű parókáját. „Meg akartam mutatni nektek, srácok, hogy még mindig az a lány vagyok, de jobb. Még mindig az a lány vagyok, de erősebb. Még mindig az a lány vagyok, de bölcsebb. Le kellett vetkőznöm a régit és megmutatnom az újat” – magyarázta a gesztust.
A lelkében lezajló folyamatokról azonban már korábban is nyilatkozott: „Magamnak kellett kitanulnom és megértenem ezt az iparágat, amelybe gyakorlatilag beledobtak, és ahol szinte az egyik legjobb lettem 19 évesen. (...) Innen kellett visszatértem, de tulajdonképpen nem is visszatértem, hanem jobb vagyok. Az elmúlt három évben megmutattam, hogy mire vagyok képes, de a saját magam útjában álltam. (...) Mindent ugyanúgy csinálok, ahogy korábban, az egyetlen különbség az, hogy elkezdtem csak magammal foglalkozni, kizártam a külső zajokat, és már nem érzem úgy, hogy folyamatosan küzdenem kell a világgal.”
Tüskés természete azért időnként még meg-megmutatkozik: januárban például addig vitatkozott egy utaskísérővel egy repülőn a felszállás előtt, hogy lekísérték a fedélzetről.
Szerénynek maradni
Miután hétfő este a világ leggyorsabb nője lett, a sajtótájékoztató moderátora visszautalt a korábbi nyilatkozatára: mondhatná már azt, hogy nem visszatért, hanem már ő a legjobb? „Nem, szerénynek kell maradnom” – felelt, majd hozzátette:
nem visszatértem, hanem jobb vagyok, és egyre jobb leszek.
Amikor arról kérdezték, mit üzen azoknak, akik kitartottak mellette akkor is, amikor a legmélyebben volt, azt válaszolta: „Azt mondanám, soha ne adjátok fel, sose hagyjátok, hogy a média, a kívülállók vagy saját magatokon kívül bárki más határozza meg, hogy kik is vagytok. Azt mondanám, mindig küzdjetek”.
Arról is beszélt, hogy szeretné, ha az emberek a sportolókból többet látnának a puszta eredményeiknél. „Nagyszerű érzés tudni, hogy nem csak sportolóként, de emberként is látnak. Azt akarom, hogy tudják, nem csak atléták vagyunk. Aki a pályán vagyok, az vagyok az életben is, nincs köztük különbség. Örülök, hogy végre úgy viselkedhetek, amilyen tényleg vagyok, és nem a fájdalmam, a szomorúságom határoz meg.”
A budapesti győzelemig vezető rögös útjáról pedig azt mondta, mára megtanulta, hogy történjék bármi, nem szabad elveszíteni a hitet, mindig emlékeznie kell arra, honnan indult, a céljára, és arra, hogy mindig tovább kell menni. Aztán az edzője, a családja és a szurkolói mellett köszönetet mondott az utálóinak is. Ők is motiválták, hogy kitartson, hogy túljusson a nehezén.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másvalakiért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.
