A Szent Antal-szobor hátterében jelent meg az egyik művük.
Balatonszepezden felújították a késő Árpád-kori templomot, amely igen egyszerű kialakítású fehérre festett belső falaival, miután a korábbi freskói a 24.hu beszámolója szerint a kilencvenes években nyomtalanul eltűntek. A templom jó ideje műemléki védettség alatt áll, mert a környék egyetlen fogadalmi temploma.
A templom újbóli felújítása idén készült el és ekkor tűnt fel egy szokatlan részlet az épületben: az Árpád-kori kőboltív mellett a Gesztenyevirág Nőegylet három tagjának két faliképe jelent meg.
Az alkotás a helyi lapban is megjelent, de hogy az örökségvédelmi hivatal mit szól majd a cikk szerint "a kopottas falaknak színt adó" művekhez, azt nem tudni még.