Élet+Stílus hvg.hu 2023. június. 01. 15:59

„Akinek van szeme, látja, akinek van füle, hallja” – kommentálta a Carson Coma, miért nem léphettek fel a brüsszeli Liszt Ferenc Intézetben

Olyan nem szokott történni a zeneiparban, hogy egy héttel korábban a fellépés előtt bejelentik, más program lesz a lekötött helyszínen.

A brüsszeli Liszt Ferenc Intézetben lépett fel volna a Carson Coma május 30-án, ám váratlanul a kormányzati fenntartású intézet lemondta a koncertjüket. „A Carson Coma koncertje technikai okok miatt elmarad. Elnézést kérünk” – a Telex egyik olvasója szerint ez a szöveg fogadta azokat, akik kedden ellátogattak a brüsszeli Liszt Intézet épületéhez, ahol a zenekar játszott volna.

A zenekar tagjai csütörtökön az RTL Reggeli műsorában beszéltek a lemondott koncert körüli helyzetről, és mint mondták, nekik nem indokolták meg a brüsszeli koncert lemondását, csak annyit közöltek, hogy más program lesz.

Fekete Giorgio, a zenekar frontembere azt mondta, „amit tényleg biztosan tudunk az az, hogy olyan nem szokott történni a zeneiparban, hogy egy héttel előre valaki azt mondja, hogy más program lesz.” Azzal folytatta, hogy „óriási meglepetések nincsenek, akinek van szeme, látja, akinek van füle, hallja” – csak spekulálni lehet az okokról.

A koncert törlése mindenesetre nem sokkal azután történt, hogy a zenekar kiadott egy erősen kormánykritikus dalt és klipet:

Nepotizmus, pálinkagőz, megfulladás - a Carson Coma új száma erősen közérzeti lett

Itt van a zenekar hamarosan érkező negyedik nagylemezéről az első szám videoklippel együtt.

A zenekarnak ma jelent meg a IV címü negyedik albuma.
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.