Élet+Stílus hvg.hu 2023. április. 27. 12:40

Shane Tusup: Egyik párkapcsolatomban sem emeltem kezet a másik félre

Az amerikai edző-vállalkozó nekiment azoknak a médiumoknak is, amelyek arról írtak, hogy nem látják őt szívesen az uszodákban.

Nyilatkozatban reagált a magán- és szakmai életét illető megjegyzésekre, vádakra Shane Tusup, aki Hosszú Katinka edzőjeként vált ismertté Magyarországon. Azt írja, évek óta tűri csendben, hogy bárki bármit mondhat vagy nyilatkozhat róla a sajtóban, de most betelt nála a pohár. „Már nem csak magánemberként a hírnevem, de a szakmai hitelességem is megkérdőjeleződik”.

A teljes szöveget itt olvashatja:

A közleményben Tusup kijelenti, hogy soha nem emelt kezet egyik párkapcsolatában sem a másik félre, és sosem élt vissza a fizikai fölényével. Szerinte a volt párjai sem állították ennek az ellenkezőjét, csupán nem tagadták, amikor egy harmadik fél ezt kezdte híresztelni. Nyilatkozatában első feleségére, Hosszú Katinkára és volt jegyesére, Szabó Zsófira utalhatott. Előbbi a szakításuk után egy interjúban arról beszélt, hogy nem érezte magát partnernek a kapcsolatukban, utóbbi pedig felbontotta az eljegyzésüket. Később Mérő Vera jogvédő a pár szakítása körül kialakult vitáról írva úgy fogalmazott: „Azt felejti el mindenki, hogy ez a lány – a legnagyobb szerelem közepén – volt elég erős és tökös ahhoz, hogy felálljon és kilépjen a bántalmazó kapcsolatából.” A bejegyzést Szabó Zsófi a saját Instagram-oldalán ezzel a szöveggel osztotta meg: „Nem szeretném kommentálni, csak megköszönni”.

Tusup kitért az elmúlt napokban megjelent cikkekre is, amelyeknek már a címét is felháborítónak és félrevezetőnek nevezte, és amelyek arról szólnak, hogy nem látják szívesen az uszodák környékén. Ezek alapját a Magyar Úszószövetség elnökének, Wladár Sándornak a szavai adták, aki a Nemzeti Sportnak arról beszélt, hogy közbelépett, amikor megtudta, hogy az új edzőt kereső Késely Ajna Tusuppal is felvette a kapcsolatot. Ennek nyomán a Ripost megkérdezte Sós Csabát, az úszók szövetségi kapitányát, aki úgy fogalmazott: van véleménye, de azt megtartja magának, és sem most, sem később nem akar beszélni az amerikairól.

Tusup leírta a saját álláspontját a történtekről, és jelezte: kikéri magának, hogy a nyilatkozatokból bárki is azt szűrte le, hogy látni sem akarják az uszodákban, és tiszteletben tartja a két megszólaló véleményét, még ha nem is gondolja elegánsnak, hogy félinformációk birtokában így beszéljenek.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.