Élet+Stílus hvg.hu 2023. április. 06. 05:32

Keleten havazhat, máshol borongós lesz a nap

Szabolcs-Szatmár-Beregre figyelmeztetést is kiadtak a hó miatt.

Kelet felől a nap folyamán tovább vastagszik a felhőzet, így egyre nagyobb területen erősen felhős vagy borult lesz az ég, míg nyugat felé haladva több napsütés valószínű a fátyol- és gomolyfelhők mellett.

Eleinte az északkeleti megyékben fordulhat elő vegyes halmazállapotú csapadék – kezdetben főként havazás, havas eső –, majd kissé nyugatabbra tolódik a csapadékzóna. A havazás esélye északkeleti harmadban a legnagyobb, emiatt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére figyelmeztetést is kiadtak.

Ott az előrejelzés szerint 12 óra alatt 5 centiméternyinél is több friss hó hullhat.

Az északi, északnyugati szél az Észak-Dunántúlon és az északkeleti harmadban nagyobb területen megerősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 12 fok között alakul, de az északkeleti harmadban több fokkal hűvösebb idő valószínű. Késő estére 0 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Időjárási front nincs felettünk, de az átlagosnál hidegebb időben van részünk. Emiatt fejfájás, vérnyomás-ingadozás jelentkezhet, továbbá rosszabb lehet a bőrünk vérellátottsága, amely hamar a bőr kiszáradásához vezet.

Figyelmeztet a Magyar Közút: jókora havazással indul a tavaszi szünet

Aki már lecserélte a téli gumijait nyárira, az különösen legyen óvatos - kéri a Magyar Közút.

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.