Philomena Cunk – a címben emlegetett Jézussal szemben – állítólag nem valódi történelmi személy, de Diane Morgan színésznő bőrébe bújva zseniálisan valódinak hat. Az ismeretterjesztés száguldó riporterének az alakja körülbelül egy évtizede született meg, és több, főleg brit közegben sikeres produkció után végre kiléphetett a nemzetközi nézőközönség elé is, egyenesen a Netflixre, Diane Morgan pedig mostanra már úgy belakta a figurát, hogy az szinte önálló életre kel. Philomena Cunk ugyanis a megtévesztésig hasonlít egy ismeretterjesztő tévés műsorvezetőre, de ahogy kibomlik előttünk a megtévesztés, eszement jól fogunk szórakozni.

Ennyire szórakoztatóan még senki nem fejtette meg a világ legnagyobb rejtélyeit

A Netflixen futó "Philomena Cunk szerint a világ" című sorozatban - melynek alkotója a Black Mirror kitalálója, Charlie Brooker - minden szóba kerül A nagy bummtól a piramisokon át az Oroszlánkirályig. Mindezeknek egy nem mindennapi főhős nem mindennapi módon jár utána.

A Philomena Cunk szerint a világ (Cunk on Earth) nagyon látványosan leutánozza az ismeretterjesztő filmek és sorozatok műfaji jellegzetességeit, és ha el tudnánk vonatkoztatni attól, hogy a műsorvezető száján milyen mondatok jönnek ki, azt hihetnénk, hogy a National Geographicra vagy a Spektrumra tévedtünk. De Philomena Cunk szájából olyan erővel buknak ki az idióta kérdések, hogy nem tudunk elvonatkoztatni tőle. Cunk karakterében rengeteg feszültség pezseg. Ott van rögtön a neve, az arisztokratikusan dallamos Philomena, amelyet szinte kerékbe tör a már-már trágárnak hangzó Cunk. Ott van benne a gyermeki kíváncsiság és a kamaszos beleszarás, egyszerre magabiztos és van tudatában a szellemi korlátainak, de amivel talán a leginkább magával ragadja a nézőt, az a lényeglátása: hülyeséget kérdez, hülyeséget beszél, de a maga kifacsart módján mégis van benne logika.

És ebből a feszültségből születnek a zseniális poénok, amelyekkel az alkotók szinte megsorozzák a nézőt az alig félórás epizódok alatt. Azt érezzük, hogy Philomena Cunk egyetlen szaváról vagy gesztusáról sem maradhatunk le, mert rögtön elveszítünk egy poént. Innen nézve tökéletes a ritmusa mindegyik epizódnak, de egyébként is nagyon valósághűen építik fel az alkotók az ismeretterjesztés illúzióját. És miközben lubickolunk a hülyülésben, paradox módon tényleg ismeretekhez jutunk.

A Philomena Cunk szerint a világ arra tesz ambiciózus kísérletet, hogy ötször félórás epizódokban bemutassa az emberiség történetét. A sorozat első képkockáin szinte érezzük, ahogy David Attenborough szelleme átsuhan a képernyőn, Philomena Cunk itt még a tekintetében a népművelés szándékával néz bele a kamerába, és olykor jelentőségteljesen a lába elé, de ebből a profizmusból nagyon gyorsan csetlés-botlás lesz. Philomena Cunk azonban nemcsak a dokumentarista műsorvezetők karikatúrája, hanem korunk szellemi szintjének az esszenciája is. Cunk – miközben az emberiség hatalmas teljesítményeit lenne hivatott bemutatni – be van zárva a YouTube- és Twitter-univerzum sekélyességébe, nem tud és nem is akar kiszabadulni a soundbite-ok és féligazságok bilincséből. Ebben a minőségében pedig az egyiptomi piramisok, Michelangelo vagy Darwin árnyékában nagyon éles tükröt tart a mának és annak az információs dzsungelnek, amelyben tévelygünk. Mert nagyon vicces, ahogy az egyetemi tanárt győzködi arról, hogy higgye el, a hülyeség, amiről beszél igaz, hiszen a YouTube-on látta, szívesen át is küldi, de közben tudjuk, hogy ez a kamura, nagyotmondásra épülő valóság mekkora erővel van jelen a mindennapjainkban, és ténylegesen alakítja azt.

Ezen a ponton pedig már elgondolkodtatás határát súrolja a sorozat, úgy tűnhet, sokkal komolyabb, mint amilyennek mutatni próbálja magát. A poénok mögött felsejlik az igazság, vagy legalábbis valamiféle

vészjelzés a mának, hogy a hülyeség nemcsak Philomena Cunk védjegye, hanem a koré is, amelyben élünk, és ilyenkor nem feltétlenül tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessünk.

Mint amikor az ókori görögök kerülnek sorra, akikről Philomena Cunk narrálásának köszönhetően megtudjuk, hogy sok mindent kitaláltak, ami a mai napig velünk van, mint az orvoslás és az olajbogyó, de olyat is, ami már kihalt, mint a demokrácia. Folyamatos a reflexió, az oda-vissza gondolattársítás a múlt és a jelen között, és nemcsak olyan poénokban, hogy az egyiptomi hieroglifák kifinomultabbak voltak, mint egy Marvel-képregény, vagy hogy a barlangrajzok voltak a kőkorszak Halálos iramban-filmjei, hanem egy-egy pillanatra felvillanó ítéletalkotásban is, mint amilyen a demokrácia mai helyzete.

Netflix

A sorozat névadó szupersztárja ugyan Diane Morgan, akinek – ahogy a produkció írója fogalmazott egy interjúban – bármit adnak, az tízszer viccesebb lesz, mint amilyen eredetileg volt, de a pusztító erejű hülyeségéhez kellenek a szakértők is, akik megdöbbentő belső erővel nem esnek ki a szerepükből, akármilyen idióta kérdést kapnak is. Az alkotók tisztázták, hogy a professzorok és kutatók tudnak arról, hogy egy szatirikus műsorban szólalnak meg, és megbeszélték velük, hogy nagyjából úgy viszonyuljanak a velük szemben ülő riporterhez, mint egy gyerekhez, de azt nem tudják, hogy milyen kérdéseket fognak kapni. És Philomena Cunk nem kíméli őket.

Ezeknek az interjúknak az egyik legnagyobb feszültségét az adja, hogy minden pillanatban várjuk, ki neveti el magát hamarabb, de a szakértők csodával határos módon összeszedetten hozzák a jóságos és türelmes pedagógus figuráját, akinek a hitvallása az, hogy hülye kérdés nem létezik, legfeljebb válasz nincs rá. Az egyik ilyen mágikus pillanatot Douglas Hedley filozófiaprofesszornak köszönhetjük, aki azzal a kérdéssel szembesül, gondolt-e valaha egy filozófus olyan nagyot, hogy széthasadt a feje. Hiszen az emberi agy tele van csövekkel – magyarázza ellentmondást nem tűrő meggyőződéssel Philomena Cunk, a filozófusok pedig megpróbálják átnyomni a gondolataikat ezeken a csöveken.

@lizclipse Philomena Cunk talks about philosophy in ancient Greece #PhilomenaCunk #Philomena #Cunk #philosophy #ancient #greece #brain #pipe ♬ original sound - Elizabeth

Adódik tehát a kérdés, hogy mi a jobb, ha az embernek van egy nagy gondolata: ha felbontja apró, borsónyi gondolatokra, és gyorsan egymás után átnyomja ezeket a csöveken, vagy ha inkább erőt vesz magán, és egy hatalmas rögben préseli át? És a Cambridge-i Egyetem professzorának a szeme se rebben, a pedagógia lehetőséget felismerve elmondja, hogy ez az első hallásra idétlen hasonlat valójában nagyon érzékletesen írja le a filozófiai elmélkedés két megközelítését: az analitikus és a szintetizáló gondolkodást.

A szakértők nemcsak türelmesen elviselik a kérdéseit, de hajlandók átgondolni és őszintén, legjobb tudásuk szerint válaszolni rájuk. Az abszurd kérdések és a komoly válaszok, a röhejesség és a fájdalmas kínosság kémiája pedig tökéletesen működik ezekben az interjúhelyzetekben.

Bár minden jelenetben sziporkáznak, az alkotók különösen odatették magukat a vallásnak szentelt epizódban, ahol a kifinomult poéngyártás mellett a tabudöntögetés nemes hagyományát is képviselik „Jézus Krisztus úr”, illetve kollégája, Mohamed életének és munkásságának a bemutatásával – utóbbinak az arcát szigorúan nem láthatjuk. Philomena Cunk prezentációjában Jézus „állítólag valódi történelmi személy volt, mint Justin Timberlake vagy Garfield”, aki boron járt és siketeket tanított meg látni. És persze hirdette a türelem és megbocsátás fontosságát – ez olyan fontos üzenet, amiért a leglelkesebb hívei végül bárkit megöltek, aki nem akarta meghallgatni. Jézus a Cunk féle modern szemüvegen át azon elmélkedett szenvedés közben a keresztre feszítése alatt, hogy milyen remek logó lesz ez a hosszú távú kampányához, mint ahogy az is egyértelműnek tűnik, hogy ő volt a cancel culture első celeb áldozata – Philomena Cunk megtalálja a szakértőt is, aki hajlandó ezt kamerába mondani.

Szerencsére eddigre már tudhatjuk, hogy ennek a nőnek semmi sem szent, és ez így tökéletes. Már csak azzal kell megbarátkoznunk, hogy a sorozat után nem fogjuk tudni kiverni a fejünkből a Technotronic méltán örökzöld Pump Up the Jam című számát.

Még több Élet+Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: