Élet+Stílus MTI / hvg.hu 2022. december. 20. 19:25

Kitiltották a nőket az egyetemekről a tálibok Afganisztánban

Pedig nemrég még felvételi vizsgát is tehettek, igaz, sok képzésből kizárták őket.

Tálib hatalomátvétel Afganisztánban
Friss cikkek a témában

Határozatlan időre kitiltotta a nőket az egyetemekről a radikális iszlamista afganisztáni tálibok felsőoktatási minisztériuma. A tárca szóvivője által is megerősített körlevél utasítja az állami és a magánegyetemeket is, hogy a kormányzati döntéssel összhangban haladéktalanul tiltsák ki a női hallgatókat.

Noha a tálibok megtagadták a lányoktól a középiskolai tanulás lehetőségét, három hónappal ezelőtt Afganisztán-szerte felsőoktatási felvételi vizsgákat tartottak lányoknak és nőknek, de jelentősen korlátozták az általuk választható szakok számát. Az állatorvoslás, a mérnöki, gazdasági és agrárképzésből kizárták őket.

A helyi sajtó december 7-én jelentette, hogy az érettségi bizonyítvány megszerzését is lehetővé tették számukra. Ez eddig megnyithatta nekik az egyetemi oktatás lehetőségét.

Tavaly augusztus, vagyis a hatalomba való visszatérésük óta a tálibok szigorúan korlátozták a nők jogait, ismét rájuk kényszerítve a szorosan értelmezett iszlám előírásait, kizárva őket a közéletből és nagyrészt az oktatásból.

Az afgán oktatási szektor megsínylette a tálib hatalomátvételt: a szövetséges csapatok távozása után rengeteg oktató távozott külföldre. Az ország gazdasága korábban is nagyban függött a külső támogatásoktól, a segélyszervezetek azonban részben vagy egészben felhagytak az oktatási rendszer segítésével azután, hogy az új vezetők kizárták a lányokat a középiskolákból.

A nők oktatási, munkavégzési és egyéb szabadságjogaiért tüntetők megmozdulásait sorra elfojtották, novemberben pedig kitiltották őket a főváros, Kabul parkjaiból, arra hivatkozva, hogy azokon a helyszíneken nem tartották be az iszlám törvényeket.

(MTI / BBC)

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.