Élet+Stílus hvg.hu 2022. október. 14. 17:31

Üres címlappal tiszteleg Erzsébet királynő emléke előtt a Vogue

A lap szimbolikus jelentőségű gesztusa hosszú múltra tekint vissza.

Egyszínű lila borítót kap a brit Vogue novemberi száma, amelyen címlapfotó helyett csak az „Őfelsége, a királynő” felirat szerepel majd II. Erzsébet születésének és halálának évszámával – adta hírül a People magazin.

 

Nem ez az első eset, hogy a lap így emlékezik meg egy elhunyt uralkodóról. A 106 éves történelme során ezt megelőzően két alkalommal adott ki üres címlapot, 1936-ban V. György, 1952-ben pedig VI. György halála után.

„Ez a színárnyalat az ókor óta köztudottan az uralkodó réteghez kötődik, mivel a természetes lila festék régen is az egyik legdrágább volt” – adott magyarázatot a színválasztásra a Vogue, amely azt is felidézte, hogy mind II. Erzsébet koronázási palástja, mind pedig a koporsóján elhelyezett korona bársonybélése lila volt.

 

hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.