Élet+Stílus hvg.hu 2022. május. 05. 15:21

Kihagyja a nyári kerti partikat II. Erzsébet királynő

A világjárvány csillapodásával az elmúlt három évben ez lesz az első alkalom, hogy a Buckingham-palota ismét kerti partikat fog szervezni. Ezeken már nem vesz részt a 96 éves uralkodó.

Miután II. Erzsébet királynő mobilitási problémák miatt több programját is lemondta az utóbbi hónapokban, a nyári királyi kerti partikon való részvételére sem lehet majd számítani – közölte a Buckingham-palota.

A pandémia miatt ezeket, az általában több mint 30 ezer vendéget számláló társasági eseményeket az utóbbi években nem lehetett megtartani, most viszont már jövő héten szerdán megrendezik az első ilyet a Buckingham-palotában, majd május második felében ugyanitt két további kerti partit szerveznek, illetve a Holyroodhouse-palota kertjében lesz egy összejövetel júniusban. Ezekre az eseményekre a királyi család tagjain kívül olyan, a köz érdekében fontos társadalmi szerepet vállaló embereket, civileket hívnak, akiket a szponzorok (a minisztériumok, vallási felekezetek, főméltóságok) jelölnek a részvételre.

A vendégek általában 3-kor érkeznek meg a kerti partikra, egy órával később pedig a királyi család tagjai vonulnak be a nemzeti himnusz zenéjére.

A 96 éves II. Erzsébet királynő tavaly októberben kórházba került egy estére, és orvosok utasítására a következő három hónapban pedig kímélnie kellett magát, a nyilvános szerepléseinek a nagy részét le kellett mondani. Azóta az uralkodó botra támaszkodva tud mozogni.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.