Élet+Stílus hvg.hu 2021. november. 22. 15:29

A hangok buktatták le a szexelő dunaszerdahelyi katolikus papot

A pap először tagadta, aztán elismerte, hogy a szomszédba áthallatszó hangok szexhez köthetőek. Az érsekség foglalkozik az ügyével.

Amikor az albérletben lakó család először hallotta a hangokat, arra gyanakodott, hogy a szomszéd bútorokat szerel össze a késői órákban. Hamarosan azonban egyértelművé vált számukra, hogy nem barkácsolás, hanem szexuális tevékenység hangjának voltak a fültanúi.

„A kislányom nem tudott aludni, sírva jött át éjszaka a szobába azzal, hogy még a csillár is mozog. Idővel kiderült, hogy egy római katolikus pap lakik fölöttünk” – idézi a parameter.sk a TV JOJ-nak nyilatkozó apát.

A férfi jelezte a problémát a papnak, aki először tagadta, hogy a hangok szexhez köthetőek, de később beismerte, hogy van összefüggés, és elnézést kért.

Mivel a hangok visszatérően áthallatszottak, a szomszéd – a lap szerint maga is hívő – panaszt tett a nagyszombati Érseki Hivatalban, hiszen a férfi katolikus papként cölibátust fogadott, az illetékesek pedig őt és a szomszédokat is meghallgatták az üggyel kapcsolatban. Az érsekség elismerte, hogy foglalkoznak az üggyel, amelyet még nem zártak le, így információt sem adtak róla.

Az apa viszont beszámolt az ügy következményeiről. „Katolikus szellemben neveltük a gyerekeket, de megmondom őszintén, a történtek miatt sem mi a feleségemmel, de főleg a fiam már nem akar bérmálást, nem akar templomi esküvőt” – mondta a parameter.sk cikke szerint.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.