Élet+Stílus hvg.hu 2021. november. 10. 17:42

Zavarba ejtő faszoborral került egy képre a makói polgármester

A közösségi médiát néhány napja már a makói Angyalsóhaj Alapítványhoz került szobor tartja lázban: a fából készült alkotás elvileg egy angyalt ábrázol, de a róla készült fotón inkább egy szárnyas férfi nemi szervre emlékeztet.

A Magyar Narancs figyelt fel a szobor körül kialakult élénk párbeszédre a Facebookon. Az történt ugyanis, hogy a makói Angyalsóhaj Alapítvány, melyet a fideszes polgármester Farkas Éva Erzsébet férje, Farkas László hozott létre, feltette a honlapjára, hogy a jótékonysági szervezet egy angyalt ábrázoló, fából készült szobor formájában ajándékot kapott. A szoborról készült fotón szerepel a makói polgármester is, és vagy nagyon előnytelen szögből készült a kép, vagy a szobor a valóságban is ennyire zavarba ejtő, mindenesetre a kommentelők erősen célozgatnak rá, hogy a mű inkább egy nemi szervre hasonlít, semmint egy angyalra.

A kép a Makón élekből kitiltottak nyilvános Facebook-csoportban kezdett el terjedni, Mucsi Tamás DK-s önkormányzati képviselő osztotta meg a fotót, majd azt a Makói Csípős nevű közéleti portál is közölte.

A Magyar Narancs azt írja, hogy az Angyalsóhaj Alapítvány célja, hogy színvonalas művészeti képzéshez segítse hozzá a hátrányos helyzetű gyerekeket, hogy ne kallódjanak el a tehetségek. A kuratórium munkájában pedagógus, jogász, közgazdász és szociális szakember is részt vesz, az alapító pedig mentőtiszt.

A szobrot pedig Bede Danijel alkotó jegyzi, de valójában a mű egy gyerekeknek megtartott fafaragó táborban készült, méghozzá együttes munkával. A lap meg is adja a magyarázatot az alkotás furcsa kinézetére: "a szobor az egyik résztvevő rajza alapján készült, egy sematikus test, rajta fej, arc nélkül, haj keretezi, és szárnyai vannak. Mivel a szobrot nem sikerült befejezni, a tábor vezetője, Bede Danijel vitte haza, és ő fejezte be, továbbra is a rajz alapján. Ezért nem faragott arcot a fejre, és nem dolgozta ki részletesebben az angyal alakját."

Bede előbb elmondta a lapnak a véleményét az eredeti koncepcióról, de később visszavonta a nyilatkozatát.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gifeket, videókat.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.