Élet+Stílus hvg.hu 2021. július. 10. 08:45

Az utcán esett össze, mentő vitte kórházba Rózsa Györgyöt

A tévés csütörtök délután a budapesti, rákospalotai temető előtt megbotlott, elesett és eltörte a csípőcsontját.

A Bors információi szerint a kapuőrök arról számoltak be, hogy egy hatalmas, fájdalmas kiáltásra figyeltek fel, majd meglátták, hogy az ismert televíziós, Rózsa György fekszik a járdán. A szemtanúk szerint hatalmas puffanással csapódott a földnek, amely hatására komoly fájdalmai voltak, majdnem elvesztette az eszméletét.

A kapuőrök Rózsa György segítségre siettek, majd megpróbálták felemelni, ám látták, hogy nagy lehet a baj, így mentőt hívtak. A szerencsétlenség után a mentők egyből a baleseti intézetbe szállították a tévést, ahol megállapították, hogy műteni kell, ugyanis a csípőcsontja eltört.

Rózsa jelenleg is kórházban fekszik, a lapnak elmondta, hogy valamivel már jobban van, de nagyon nehéz beletörődnie abba, hogy valószínűleg egy évig tartó rehabilitáció vár rá. „Jó ideig kerettel, majd hat hét múlva bottal tudok járni.”

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.