2020. március 13-án a miniszterelnök saját, aznap reggeli szavait felülírva bejelentette a Facebookon, hogy mégis bezárják az iskolákat, a rendszer áttér egy új, online oktatási formára. A tavalyi tanévben már nem is volt több jelenléti oktatás. Szeptembertől bejárhattak ugyan a diákok az iskolába, de november 11-étől a középiskolások újra áttértek a távoktatásra, idén márciustól az általános iskolások is: az alsósok április 19-éig, a többiek május 10-éig részesültek a karanténoktatás örömeiben. Ez azt jelenti, hogy a 9-12. évfolyamosok nagyjából egy évet tanultak a monitorok előtt, de a kisiskolások is sok hetet kihagytak.

Hogy ezzel milyen problémák voltak, mennyire lehetett hatékony arról többek között itt és itt írtunk, hogy ebben azért voltak lehetőségek is, arról pedig például itt.

Egy biztos, május 10-én minden diák és tanár újra visszamehet az iskolákba, és „normál üzemódba” kapcsolva folytathatja a tanulást/tanítást a tanév végéig. Az idézőjel a normál üzemmódnál ugyanakkor nagyon is indokolt, nemcsak azért, mert a különböző járványügyi szabályokat (maszkviselés, távolságtartás, a különböző évfolyamosok keveredésének kerülése, hőmérőzés stb.) továbbra is be kell tartani, hanem azért is, mert ennyi idő után egyszerűen nem lehet ugyanott folytatni az iskolai munkát, ahol annak idején abbahagyták.

Több kárt is okozhat, mint hasznot

A képlet nem egyszerű. Közeleg az év vége, le kell zárni a jegyeket, be kell hozni a tanulmányi lemaradásokat, ugyanakkor a társas érintkezések elmaradása, a szocializációs deficit, a szeparációs magányból eredő problémák kezelése, a közösségformálás legalább olyan fontos lenne, ha nem fontosabb ebben az öt hétben, mint a tanulás.

Gyarmathy Éva pszichológus szerint el kellene fogadni, hogy nem lehet ez alatt az idő alatt behozni a sok hónap alatt felgyülemlett tanulmányi hiányosságokat, de félő, hogy lesz olyan pedagógus, aki meg fogja próbálni ledarálni az elmaradt anyagot. „Ezzel több kárt okoz, mintha semmi nem történne” – állítja.

Mint mondja, az iskolába induló óvodások és az 1-2. osztályosok fejlődésbeli lemaradása a legnagyobb gond. Ezért számukra nyáron is jó lenne valamilyen formában játékos fejlesztést nyújtani. (Ehhez sokféle ingyenes fejlesztő anyagot lehet találni a neten.) De a többieknek is jól jönne a pótlás. (Ehhez is jó eszközök vannak, például itt.)

A tizenévesek számára szintén nagyon nehéz volt ez az év. „A középiskolát éppen csak megkezdő osztályok nem tudtak eleget együtt lenni. Elveszettnek érzik magukat. Sokan magányosak. Most alakulna az identitásuk, ehhez kellenének a társak. Nekik sem a tananyagra van szükségük, hanem közös tevékenységekre. Ezért a projekt- vagy problémaalapú tanulás most különösen jól jönne ahhoz, hogy a kapcsolatok megerősödjenek” – magyarázza Gyarmathy Éva.

Helyben kell eldönteni, mit érdemes csinálni

Az ELTE tanárképzőjén oktató Lénárd Sándor is egyetért azzal, hogy inkább egy szocializációs folyamatnak kellene tekinteni a tanévből visszamaradt öt hetet, és közösségépítő, önfejlesztő gyakorlatokat kellene beiktatni. „Nyilván tanulni is kell, de azt nem javasolnám, hogy egyszerűen helyszínt váltsunk, és ami eddig kémia volt otthon, most kémia legyen az iskolában.” Nagyon nagy különbségek lesznek az iskolák között, a tanulók között, nyilván másra kell koncentrálni egy hátrányos helyzetű térségben, mint egy elitiskolában.

Szerinte helyben kell felismernie és elterveznie, mit is érdemes csinálni. „Biztos, hogy mindenütt fókuszba tenném a közösségépítést, és a számos gyerek által sokként megélt időszak feldolgozását. „Az iskola által diktált, egyébként unalmas napirend a karanténidőszakban sok helyen túlságosan felborult, valahogy vissza kell építeni a napok struktúráját is. Fontos a tanulási területekben felhalmozott hiányok feltérképezése, de nem szabad, hogy arról szóljon az öt hét, hogy az elmaradásokat rapid módon pótolni kell” – ért egyet ő is a pszichológussal.

Boldog és szorongó gyerekek

„Azt mindenképp fel kell mérni, hogy hol állunk, mennyi kárt okozott a karanténoktatás, mert erről egyelőre csak tippjeink vannak” – véli Nádori Gergely középiskolai tanár, digitálisoktatás-szakértő, aki a Tanárblogon nemrég írt bejegyzést a hogyan továbbról. „A tanulmányi lemaradásokat persze úgy is felmérhetjük, hogy minden nap, minden tárgyból dolgozatot írnak és felelnek a gyerekek, de ettől óva inteném az iskolákat. Vannak erre azért más módszerek is.”

Ráadásul nem elég azt megtudni, melyik tárgyból, milyen lemaradások vannak, azt is fel kell mérni, és ez talán még fontosabb, hogy milyen hatásai voltak a karanténnak a társas kapcsolataikra. „Bár a második karanténidőszakot már nem feltétlenül a szobájukban töltötték a kamaszok, de azt már most látjuk, hogy a laza szociális kapcsolataik megszűntek. A barátaikkal még csak-csak összejöttek valahol, de a nem közvetlen kapcsolataik hiánya biztosan hatott a mentálhigiénés állapotukra, a közösség szerkezetére.”

Nádori is hangsúlyozza, hogy minden területen óriási különbségek lehetnek a diákok között. Az eddig egyfajta pedagógiai varázsszónak tekintett, de a legtöbb helyen valójában elhanyagolt differenciálás szerepe felértékelődik, hiszen a diákok közötti különbségek – tanulmányi és szociális szempontból is – megnőttek.

„Van, aki boldogan megy vissza a suliba, de vannak olyanok is, akik már egy olyan filmet is furának találnak, amelyben maszk nélkül sétálgatnak emberek a tömegben, számukra beülni a menzára nem lesz egyszerű. Pláne, hogy a diákok oltás nélkül kezdik újra a közösségi tanulást.”

Nádori szerint a rendszer nem tehet úgy, mint Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihálya, aki úgy akarta visszaforgatni az időt, mintha mi sem történt volna, úgy akarta visszakapni az elrabolt lovait, ahogy elvették tőle.

Nem kapjuk vissza ezt az évet. Tanárként nem fogjuk tudni kompenzálni azt, ami elveszett a jelenléti oktatás miatt, a diákok sem fogják tudni behozni az elmaradt élményeiket.

Arra kellene inkább koncentrálni, van-e olyan tapasztalat, amit hasznosíthatunk, továbbvihetünk.”

Mit érdemes továbbvinni?

„Fontos lépés, hogy tanárkánt elismerjük, valami rossz, akár valami igazságtalan történt a diákokkal. Ők ugyanis traumatizáltak, és ennek feldolgozásában ez elengedhetetlen. Nem tehetünk úgy, hogy erről nem beszélünk, elhallgatjuk, hogy nem normális, ami történt, ez nagyon mérgező lenne. Lehet, hogy úgy ismerjük el ezt a traumát, hogy nem tartunk olyan kemény órákat, mint korábban, helyette inkább találunk alkalmat arra, hogy megvitassuk az élményeiket” – magyarázza Nádori.

Szerinte ugyanakkor sok dolgot beépíthetne a magyar iskola az elmúlt év tapasztalataiból. Ilyen például a technikai eszközök helyes használata. „Annak a gyereknek, aki egy éve telefonon dolgozik, most azt mondani, hogy tegye le, zárja be a szekrénybe a kütyüt, elég fura lesz. Viszont kiderült, hogy mire érdemes, és mire nem érdemes használni az okoseszközöket a tanulási folyamatban, ezt nem érdemes elfelejteni a továbbiakban.”

Az online oktatással eleve megnőtt a diákok felelőssége a saját tanulásukkal kapcsolatban, ezzel párhuzamosan – nagyon helyesen – a lehetőségeiket is bővítették, nagyobb szabadságot kaptak sok téren a gyerekek, ez is egy olyan jó tapasztalat, amivel lehetne élni a jövőben is. Ahogy a projektekben való gondolkodást is egyre jobban kikényszerítette a helyzet, ezt szintén érdemes továbbvinni a posztkarantén időszakra.

„Tanárként rákényszerültünk arra, hogy ne tanításban, hanem tanulásban gondolkodjunk: fontosabb lett kitalálni, hogy a gyerek, aki ott ül a monitor előtt, mit csinál, mint azt, hogy mi hogyan tanítsunk. Ezt a szemléletmódot is továbbvihetjük, mint ahogy azokat az értékelési módokat is, amelyeket a hagyományos felelés, dolgozat helyett ki kellett találnunk vagy a szülőkkel való aktívabb kommunikációt.”

Semmiképp nem javasolja Nádori sem, hogy arra használják ezt az öt hetet a pedagógusok, hogy ráömlesszék a gyerekekre mindazt, amit elmaradtnak gondolnak. „Az egyetemen azt tanítják, hogy a pedagógia egy tervezett tevékenység, az elmúlt hónapokban, amikor napok alatt kellett kitalálni, mi legyen, tervezni nem nagyon lehetett. A bizonytalanság vált állandóvá, jó lenne most valami bizonyosságot nyújtani a diákoknak, erre a mindennapos dolgozat nem épp a legcélravezetőbb” – sorol egy újabb érvet a dolgozattenger ellen.

Az nagy kérdés – jegyzi meg –, mennyire kell összeereszteni a gyerekeket. „Ha tehetném, elmennék velük egy hétre kirándulni, de most nem gondolom, hogy ez járványügyi szempontból jó lenne. Az iskolába még mindig sok óvintézkedés van, nem lehet hirtelen karnevállá alakulni. Bár én szívesen karneváloznék.”

Mire készülnek a terepen?

Az általunk megkérdezett iskolák egyikében sem karneválra készülnek. Egy Fejér megyei általános iskola vezetője lapunknak azt mondta, hogy minden lemaradást nem tudnak behozni, de azért jó lesz az az egy hónap. „Jegyek vannak, nem az lesz a legfontosabb. Bízom benne, hogy kirándulni is mehetünk, sőt a gyermeknapra is készülünk valamivel” – írja.

Egy borsodi kistelepülésen a gyerekek egy része örül, hogy visszaáll a jelenléti oktatás, másik része már inkább nem szeretett volna bemenni – mondja a helyi iskola igazgatója. „A szaktanárok megbeszélik majd a tanulókkal, hogy milyen volt az online oktatás számukra, hogyan élték azt meg. Megnézzük, hogy kinek kell még jegyeket szereznie, mert nem mindenki küldött vissza minden feladatot.” Szerinte elkerülhetetlen, hogy számonkérések, felelések, dolgozatok is legyenek az utolsó hetekben, „hiszen látnunk kell, ki mennyire van lemaradva. Ezek teljes körű pótlására biztos, hogy kevés lesz ez az idő., hiszen szeptemberben már eleve hátránnyal indultunk, akkor az előző tanévet pótoltuk.”

Át fogják nézni a mulasztásokat, a 250 órát meghaladó hiányzások esetében dönteniük kell arról, kinek kell év végén esetleg osztályozó vizsgát tennie, és ki az, akinek van elegendő jegye. „Próbálunk a diákok érdekében rugalmasak és megértőek lenni ebben a kérdésben” – ígéri az igazgató.

Bár a hátralévő időszakról, amikor beszéltünk, még nem kaptak a tankerülettől tájékoztatást, de az éves munkatervben betervezett programok nagy része valószínűleg elmarad, a gyereknapot osztályszinten tartják meg, az osztálykirándulások elmaradnak, nagyobb tömegeket megmozgató rendezvényeik sem lesznek megtartva, a nyolcadikosok ballagása szűk körben lesz. A 6. és 8. osztályosokat érintő kompetenciaméréseket viszont, úgy tudja, meg kell tartani.

„Vágom a centit”

Az igazgatónak vannak félelmei is. „A tanárok nagy része a napokban kapja majd meg az oltás második adagját. Reménykedünk, nem dőlnek ki a kollégák az esetleges mellékhatások miatt. Nagyon nem volt szerencsés az időzítés. És abban is csak reménykedni tudok, hogy elkerül minket a tömeges Covid-fertőzés, a tanévet egészségesen tudjuk zárni.”

Kicsit pesszimistább egy hátrányos helyzetű térségben működő borsodi kisiskola tanítója. „Hogy én mire készülök? Nekem biztos rossz heteim lesznek a felsős osztályokban. Náluk a 70 százalék egyáltalán nem tanul. Az alsósokkal is csak kínlódunk. A kollégáim is panaszkodnak a házik hiányára, a tanulás, a felszerelés hiányára. Akinek van felsős testvére, az nem is jár a suliba” – számol be.

„Belefáradtunk mindannyian. Mi is, a gyerekek is, a szülők is. Én nem harcolni akarok az iskolában, hogy megértessem, maguknak tanulnak a gyerekek, stb. Nem. Csak nevelni, oktatni szeretnék. De ebben a zavaros helyzetben nem lehet. Zavar, kapkodás, félelem, szomorúság, ami jellemzi a kollégákat. A szülők tele kérdésekkel, amelyekre mi nem tudunk, nem adhatunk választ. Ma épp arra gondoltam, veszek egy centiméterszalagot és naponta vágom. Június 15-ig. Soha nem vártam még a tanév végét ennyire, mint most. Igen, be vagyok oltva egyszer, de tudom, ez mire elég. Nem tudom, mi lenne a jó megoldás. Talán, ha kiadnák hamarabb a nyári szünetet, a szorgalmi időszakot átszerveznék. Ez iskola. Itt gyerekek, felnőttek, sőt idős felnőttek dolgoznak. A jövőt építjük. Építenénk.”

A vidéki kisváros gimnáziumának igazgatója is elkerülhetetlennek tartja, hogy az utolsó hetekben a diákok dolgozatot írjanak, de kikötötte, hogy maximum három lehet egy nap. Szerinte náluk elég jól működött az online oktatás, nincsenek nagy lemaradások, akinél van, az be tudja hozni az öt hét alatt, a többieknek ismétlésre is lesz lehetősége. Sok értelmét nem látja az öt hét jelenléti oktatásnak, de ő is azt gondolja, nagyon fontos lesz ebben az időben a közösségépítés, sőt, ő a tanári karnak is tervez egy mentálhigiénés napot.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: