Élet+Stílus hvg.hu 2021. április. 19. 18:20

Hiába a nyitás, több mint százezer kisdiák maradhatott otthon

Az ADOM Diákmozgalom felmérése szerint az alsós diákok 44 százaléka a nyitás ellenére nem ment hétfőn iskolába.

Az ADOM – nem reprezentatív – online felmérése által lefedett több mint 27 ezer alsós diák közül több mint 12 ezren maradtak hétfőn, a nyitás első napján otthon. Az eredményt az összes alsó tagozatos diákra kivetítve szerintük arra lehet következtetni, hogy több mint százezer alsós nem ment ma személyesen iskolába. (Pontos adat nincs, az ADOM felmérésére pedig valószínűleg több olyan szülő válaszolt, aki otthon tartotta a gyereket.)

Az biztos, hogy van olyan nyírbátori 17 fős, valamint budapesti 27 fős osztály, ahol minden tanuló részt vett az órákon, de rengeteg olyan beszámoló is érkezett a felmérésre, amely szerint egy osztályból a többség hiányzott (például egy budapesti osztályban 25-ből 22 fő). Sok olyan osztály is akadt, ahol minden diák otthon maradt (például egy mosonmagyaróvári 27 fős osztályból mind a 27 fő, egy csömöri 22 fős osztályból mind a 22 fő). Olyan beszámolók is érkeztek, ahol a szülői közösség kérésére egy osztály vagy iskola digitális tanrendben folytatta az oktatást.

Az otthon maradó diákok több iskolában online követhették a tanórákat, és akadt olyan pedagógus is, aki be is tudta vonni az otthon tanuló diákokat, felszólította őket is óra közben, ahogyan az egy rendes tanórán szokás. Sok olyan beszámoló is érkezett azonban, ahol technikai okokból vagy felsőbb utasításra nem volt lehetőségük a pedagógusoknak online bekapcsolódási lehetőséget biztosítani a hiányzó diákoknak.

A kormány döntése értelmében március 8-tól az általános iskolák is áttértek a távoktatásra, eredetileg április 7-én nyitottak volna, de végül – csak az alsó tagozat és az óvodák – április 19-én álltak vissza jelenléti oktatásra. A döntés ellen több szervezet, szakszervezet is tiltakozott, egy szintén nem reprezentatív felmérés azt mutatta, hogy a tanárok döntő többsége sem szeretett volna visszamenni tanítani.

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár korábban azt mondta, hogy az április 19-i iskolanyitáskor dönthetnek úgy a szülők, hogy a járvány miatt a gyereküket inkább nem viszik be az iskolába, a pandémiára hivatkozva kérhetik az igazolt hiányzást. Azzal ugyanakkor számolniuk kell, hogy ha az intézmény engedélyezi is a diáknak a távollétet, csak jelenléti oktatás lesz, online a pedagógusok már nem fogják megtartani a tanórákat.
A Telex cikke szerint a helyzetet bonyolítja, hogy azóta a közösségi médiában több szülő is jelezte: gyereke iskolája arról értesítette, hogy ha nem megy be elég diák az osztályba, akkor egyes tankerületek rendkívüli szünetet fognak elrendelni.
Bár Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár korábban azt mondta, hogy az április 19-i iskolanyitáskor dönthetnek úgy a szülők, hogy a járvány miatt a gyereküket inkább nem viszik be az iskolába. Hozzátette viszont, hogy ha az intézmény engedélyezi is a diáknak a távollétet, csak jelenléti oktatás lesz, online a pedagógusok már nem fogják megtartani a tanórákat. A helyzetet bonyolítja, hogy több szülő is jelezte: gyereke iskolája arról értesítette, hogy ha nem megy be elég diák az osztályba, akkor egyes tankerületek rendkívüli szünetet fognak elrendelni.

Néhány kisdiák véleményét az iskolanyitásról és az online tanulásról itt nézhetik meg.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.