Nincs garancia arra, hogy az általános iskolák és az óvodák április 19-ei nyitása biztonságos, a szülőknek viszont van arra jogi lehetősége, hogy otthon tartsák a gyerekeket.
Szülőként nem kaptunk objektív, szakmai alapokon nyugvó megerősítést abban, hogy az általános iskolák és az óvodák április 19 -i nyitása biztonságos lenne
– állítja a Szülői Hang nevű szervezet. Emlékeztetnek, hogy az iskolai osztályok és óvodai csoportok jelentős részénél a gyerekek és az egy háztartásban élő családtagok között is jelen lehet a vírus, ami az iskolakezdéssel a gyerekeken keresztül a többi családra is átterjedhet még akkor is, ha az iskolákban és óvodákban óvatosan és körültekintően járnak el.
„Egy évvel ezelőtt a regisztrált aktív fertőzöttek száma ezer körül volt; most ennek több mint 260-szorosa ez az érték – a nem beazonosított esetek száma is hasonló nagyságrendben emelkedhetett –, emellett a mostani vírusmutáns gyorsabban is terjed, és a fiatalabbakra is veszélyesebb. Mégis, míg tavaly ilyenkor az iskolalátogatást veszélyesnek minősítette a kormány és nem engedélyezte, most elrendelik az általános iskolák és óvodák megnyitását. A beoltottak számának növekedése a jövőre nézve ígéretes, de jelenleg a szülők többsége nem védett, és a gyermekek sem, az osztálytermekben pedig a járvány tovább terjedhet” – írják és hozzáteszik, hogy hiányolják a széles körű tesztelést is.
A családok számára nagy tehertételt jelentettek az elmúlt hetek – ismerik el a szülők –, különösen a kisebb gyerekek esetén. Sokaknak jelent nagy problémát, hogy a kormány nem nyújtott anyagi segítséget a gyerekükkel otthon maradni kényszerülő szülőknek, nem biztosítottak táppénzt erre az időszakra. Sok család egzisztenciális nehézségekkel és bizonytalansággal küzd. A gyerekeknek lelkileg is megterhelő a bezártság. Bár az intézmények egyes esetekben biztosítanak gyermekfelügyeletet, ezt csak kevés család veszi igénybe, mert sokszor a szülők nem ezt tartják a legmegfelelőbb útnak. Érthető hát, hogy sok család nagyon várja már, hogy megnyissanak az intézmények.
„A nehézségek ellenére mégis a biztonság, az élet védelme kell, hogy az elsődleges szempont legyen: várjuk a nyitást, de nem bármilyen áron. Ne veszélyeztessük a gyermekeket, tegyünk meg mindent, hogy ne legyen több árván és félárván maradt gyermek, ne legyen több megözvegyült szülő, ne legyen több pedagógus áldozat! Kérjük ezért a kormányzatot, hogy halassza el az általános iskolák és óvodák április 19-re tervezett nyitását! Kérjük továbbá, hogy a szülők kapjanak bérkompenzációt, rendeljenek el felmondási tilalmat, támogassák a munkáltatókat, hogy ne szüntessenek meg álláshelyeket,
egyetlen szülő se kényszerüljön választani egészségének veszélyeztetése és a család egzisztenciális ellehetetlenülése között.
Amennyiben a kormány ragaszkodik az általános iskolák és óvodák április 19-i nyitásához, a szülőknek a jogszabály alapján lehetőségük van arra, hogy a gyermekeiket otthon tartsák – írják. Erről minden családnak önállóan kell döntenie a kockázatok ismeretében. Ha a szülő már nem tud további mulasztást igazolni, akkor kérheti az intézmény igazgatójától, hogy igazolja a hiányzást. A hatályos jogszabály szerint „a mulasztást igazoltnak kell tekinteni, ha a gyerek, a tanuló hatósági intézkedés vagy egyéb alapos indok miatt nem tudott kötelezettségének eleget tenni” – a gyermek és a szülő egészségének és akár életének veszélyeztetése pedig alapos indoknak kell, hogy minősüljön.
Lehet, hogy az otthonmaradás kevésbé hatékony a tanulás szempontjából, de most az elsődleges feladat nem a tananyag, hanem az élet védelme. Fontos tudni, hogy bár 250 mulasztott óra felett felmerülhet az osztályozó vizsga, ezt az iskolának nem kötelező elrendelni, és elkerülhető, amennyiben a gyerek kap megfelelő számú osztályzatokat.
PDSZ: A pedagógusoknak meg kell tagadniuk a jelenléti oktatásra vonatkozó utasítást
A szakszervezet levélben követeli Orbán Viktortól az iskolák zárva tartását. Érthetetlennek tartják, hogy az intézményekben miért nem kell maszkot viselni, és hogy még mindig nem tudni, hogy mikor oltják be az óvodásokat és a tanulókat.