Még pár nappal ezelőtt is úgy tűnt, hogy Gulácsi Péter szivárványcsaládok melletti kiállása, majd Hrutka János Spíler TV-től való eltávolítása után szünetelni fog Magyarország történetének első igazi tabudöntögetése a magyar foci körül, de a történet nem várt fordulatot vett. A Magyar Nemzet a hétvégén jelentetett meg hosszú interjút a berlini Hertha BSC-ben Dárdai Pál mellett kapusedzősködő Petry Zsolttal. Ebben Petry kifejtette, hogy szerinte Gulácsinak nem kellett volna különösebben megnyilvánulnia a szivárványcsaládokról, és kifejtette a már sokszor ismételt mantrát a liberális véleménydiktatúráról, ami miatt nem lehet azt mondani, hogy “te nem látod jónak a migrációt, mert rettentő sok bűnöző lepte el Európát”. Petry előbb furcsa hangvételű helyesbítést közöltetett le az újságban, majd kiderült, ez sem volt elég, kirúgták a Herthától, ahol 2015 óta dolgozott.

Ha valaki párhuzamokat keresne például a Gulácsi mellett kiálló Hrutka János esetével (Gulácsihoz nem nyúlt hozzá se a csapata, se a válogatott), annak most könnyű kihozni, hogy a “felvilágosult oldal” sem jobb, mint ami ellen állítólag harcol: a közleményben sem tagadja a Hertha, hogy Petry véleménye nem összeegyeztethető azzal, amit a német klub képvisel, még úgy sem, hogy a hírek szerint a Magyar Nemzetben megjelent interjúból egyeztetés nélkül maradtak ki mondatok, és változtak meg egyes fordításnál az eredeti árnyalatok.

Rossz országban bevándorlózott

Igazságot nehéz addig tenni, ameddig nem tudni, benne volt-e Petry szerződésében például hogy mit nyilatkozhat, ahogy azt sem tudjuk, a Magyar Nemzet mit hagyott ki az eredeti interjúszövegből a szerkesztett és publikált verzióban. De ahogy korábban megírtuk, a “megosztó” témákról nyilatkozó sportolókat leginkább a totálisan elüzletiesedett modern futball, illetve a diktatúrák szokták a földbe döngölni. Főleg ez a különbség Hrutka és Petry története között, Petryt ugyanis nem valamiféle a kormányzat által képviselt szempont miatt rúgták ki egy vélemény miatt, hanem azért, mert rosszat tesz a Hertha brandnek.

Ha a Herthát egy épp felfuttatás alatt lévő márkának vesszük, akkor logikus lépésről van szó: se a német, se a nemzetközi piac nem szereti a xenofóbiát, és bár a Hertha sokezres keménymagja nem egységes politikailag, általában arrafelé sem szokás díjazni az ilyesmit. Lehet, hogy ez már cancel culture, de nem állami, hanem céges szintű “véleményterrorról” van szó.

Petry valószínűleg nem is Gulácsi, amúgy nem túl erős, kritikájával nyomta meg véletlenül a piros gombot, hanem a migrációval kapcsolatos kijelentésével: itt ugyanis nemcsak egy népszerűtlen véleményről van szó, hanem arról, hogy például annak a Herthának is nagyrészben bevándorló hátterű játékosokból áll a kerete, amivel ő minden nap dolgozik.

"Nem is értem, hogy Európa hogyan képes morálisan ilyen mélyre süllyedni, mint ahol most van. A bevándorlás-politika nálam az erkölcsi leépülés megnyilvánulása. Olyan nemzeti értékek mentén folytassuk az életünket Európában, amelyeket hosszú évek alatt megtanultunk. Európa keresztény földrész, én nem szívesen nézem végig azt az erkölcsi leépülést, ami végigsöpör a kontinensen. A liberálisok felnagyítják az ellenvéleményeket: ha te nem tartod jónak a migrációt, mert rettentő sok bűnöző lepte el Európát, akkor máris rád sütik, hogy rasszista vagy. Ez nem engedhető meg, a másik ember véleményét ritkábban tolerálják, főleg akkor, ha az illető konzervatív álláspontot képvisel" – áll az interjúban.

Egy ilyen nyilatkozat nemcsak Berlinben, hanem úgy általában véve Németországban is más reakciót vált ki, mint Magyarországon: ameddig itt már eleve politikai termékként született meg a bevándorlás témája a 2010-es évek közepén, ott jelentős számú bevándorló él, ráadásul nem a pár évvel ezelőtti migrációs hullám hozta őket, hanem évtizedek óta a társadalom részei. Ezért a róluk szóló viták is mélyebben gyökereznek. Az első török bevándorlók az 1960-as években jöttek az épp munkaerőhiánnyal küzdő országba, de a projekt nem tűnt olyan nagy sikernek: az 1980-as évekre az ipar visszaesése miatt a bevándorlók 70 százaléka már munkanélküli volt, ráadásul a többségi társadalomtól sokszor teljesen elszigetelten éltek.

Ennek megfelelően régóta könnyű politikai fegyver ellenük hergelni. Azért fontos ez, mert Petry Zsolt nyilatkozata Magyarországon egyszerű világnézeti kinyilatkoztatásnak tűnik, Németországban azonban valami olyasmi, mintha nálunk egy NB I.-es csapat dolgozója a cigánybűnözésről beszélt volna. Azzal is lehet, hogy sokan egyetértenének, de magára valamit is adó klub gyorsan lépett volna.

Mindezt úgy, hogy a német társadalom nagyon büszke a foci “megtisztítására”: az egész Európában nehéznek számító évek után még a hagyományosan a szélsőjobb uralta Borussia Dortmund lelátóját is sikerült úgy újraszervezni, hogy bár jelen vannak a régi erők is, nem ezt a közeget gondolják megfelelőnek a világnézetük terjesztésére.

A német társadalom is belebukott már hasonlóba

Sőt, a német válogatott az új Németország egyik szimbólumává vált, amikor 2014-ben már olyan kerettel nyerte meg a brazíliai világbajnokságot, amiben török, ghánai és albán gyökerű játékosok is voltak, ráadásul játékban is szakítottak a németekre mindig jellemző halálosan unalmas robotolással.

2014-ben úgy tűnt Németországban, hogy győzött a Wilkommenskultur, hiszen például a győztes csapat akkor legnagyobb sztárja, Mesut Özil már négy éve is a sikeres integráció sikertörténetéért járó Bambi-díjat kapott. Büszke német volt, miközben gyakorló muszlim és török is. Egy dologra nem gondolt senki: hogy szimpatikus PR-üzenetek csak addig lesznek sikeresek, ameddig a válogatott is az.

 

Azt ugyanis épp Özil története mutatta be négy évvel később, hogy Németország focija sem olyan européer, mint amilyennek el akarta adni magát: a 2018-as oroszországi világbajnokságon a németek katasztrofális teljesítményt nyújtottak, ami bevallottan nagyban volt betudható annak, hogy Özil nem sokkal a verseny előtt közös képen pózolt Törökország akkor már bőven a nyugat ellenségének számító elnökével, Recep Tayyip Erdoğannal. A focistát már az első meccsen kiezdte a szélsőjobboldali AfD, mondván, biztos vannak Németországnak olyan játékosai is, akik büszkék az országukra, és nem tisztelik jobban a török elnököt szülőhazájuknál. Másnap az egykori aranylabdás Lothar Matthäus is arról írt, Özilnek mintha már kényelmetlen lenne a német mez.

A történet nemcsak azért fontos, mert a focista az ilyen állítások miatt szakított végleg Németországgal (a válogatottságot azonnal lemondta a torna után, azóta pedig már Isztambulban is focizik, Erdoğan lett az esküvői tanúja), hanem mert táptalajra találtak az állítások: a négy évvel korábbi hangulathoz képest szinte sokkoló, hogy sokan tényleg annak tudták be a válogatott rossz szereplését, hogy egy török hátterű játékos nem elég német.

Az országot megrázta Özil kijelentése arról, hogy “ha megy a csapatnak, német vagyok, de ha kikapunk, már bevándorló”, ugyanis sokan azt hitték, ezen a témán már túl van a német foci azzal, hogy a látványosan szélsőjobboldali megnyilvánulásokat már kiűzte a lelátókról (itt fontos kiemelni, hogy nem a szurkolói fejekből, egyes csapatoknak továbbra is közismerten radikális jobboldali keménymagja van, de ennek csak meccseken kívül adnak hangot).

Aiman Mazyek, a Németországi Muzulmánok Központi Tanácsának főtitkára például hangot adott annak, hogy bár Özil kijelentése vitatható, elég sokan éreznek hozzá hasonlóan Németországban, de rapdal is született a témáról.

Ezek után az évekig a befogadás csúcsaként emlegetett német futballközeg is leszerepelt: a válogatott tagjai élükön Joachim Löw szövetségi kapitánnyal és Manuel Neuer kapussal annyit voltak képesek elmondani, hogy ők nem találkoztak semmi hasonlóval. Ezzel tulajdonképpen szándékosan félreértették Özil szavait, és úgy csináltak, mintha mindenkiről beszélt volna.

Kicsit mindenki hülye

Özil kiutálása csúnya sebet ejtett a német futballon, amit a válogatott és a klubok is emlékezetükbe véstek, és valószínűleg fel is idézik ezeket, ha sokszínűségről van szó. Emiatt bár Petry Zsolt gondolatai lehet, hogy a magyar mainstreambe illeszkednek, a német közegben sokkal rosszabb reflexeket indítanak be.

A foci kultúrharccá válásában így persze maga Németország is partnerré vált, de Magyarországra a Gulácsi által keltett örvények előtt csak korlátozottan volt téma. Épp a 2018-as világbajnoki döntőn kapott némi hírt, hogy kormányközeli megmondóemberek szerint a nulla bevándorlót foglalkoztató horvát válogatottnak kell szurkolni franciák ellen, de először igazán a Nélküled című Ismerős Arcok-dallal vált mainstreammé a gondolat, hogy azért a foci mégsem mindenkié, főleg nem azoké, akiknek nem tetszik egy dal, amit néha elénekelnek meccseken a nézők.

Csakhogy ameddig Magyarországon ez a kultúrharc főleg az újságokban létezik, Németországban a mindennapok része: hogy Berlinben maradjunk, ott egy bevándorlókat bűnözőknek tekintő kijelentésnek sokkal nagyobb súlya van úgy, hogy a Hertha 16 éven aluli csapata 2019 decemberében azért vonult le a pályáról, mert az ellenfél játékosai megállás nélkül rasszista beszólásokat címeztek nekik.

Ezért nem lehet azt mondani, hogy Petry Zsolt ne csinált volna hülyeséget, amikor német mércével egészen szélsőséges dolgot mondott egy olyan klub alkalmazottjaként, amelyik aláírta a Sokszínűségi Chartát. Ugyanakkor a Hertha vezetősége is tökéletesen hozta azt a túlkompenzálást, ami miatt sok konzervatív is érzi másodrendűnek a saját véleményét a sokszínűség jegyében.