Élet+Stílus MTI/hvg.hu 2021. március. 16. 10:46

Díszebéd nélkül kell beérniük az idei Oscar-jelölteknek

Csak az előadók, a jelöltek és vendégeik lesznek jelen a gálán. A járvány miatt sokkal áramvonalasabb lesz az egész ceremónia.

Az áprilisi Oscar-díjátadón a pandémia miatt csak az előadók, a jelöltek és a jelöltek vendégei lehetnek jelen a gála helyszínén – jelentette be az amerikai filmakadémia csaknem tízezer tagjának elküldött levelében a testület elnöke.

David Rubin azt is közölte, hogy az Oscar-díj-kiosztó ceremóniával kapcsolatos egyéb tömeges rendezvényeket is lemondják: nem rendezik meg a jelöltek hagyományos közös díszebédjét és a kormányzók bálját sem a díjak átadása után.

A 93. Oscar-díj-átadó gálát április 25-én tartják Los Angelesben. Rubin még a jelölések bejelentése előtt elmondta, hogy a Dolby Színház mellett ezúttal egy másik helyszínről is jelentkezik a műsor: a belvárosi Union Station pályaudvarról.

A pandémia elleni védekezés jegyében, az alkotók és a szervezők biztonsága érdekében az Oscar-jelölt produkciók vetítései is elmaradnak, nem rendezik meg a legjobb nemzetközi filmes kategória jelöltjeinek koktélpartiját, és nem szerveznek nyilvános találkozókat a rövidfilmes, dokumentumfilmes, animációs, nemzetközi filmes, valamint sminkes és fodrász kategóriába bejutott jelöltekkel. Továbbá elmarad a hagyományos nagyszabású londoni és New York-i Oscar-díj-kiosztót nézők partija is.

Rubin ugyanakkor azt ígérte levelében, hogy az Oscar-műsor „egyedülálló és emlékezetes” lesz, mivel ideális producertrióra bízták a programot: Jesse Collins, Stacey Sher és Steven Soderbergh dolgozik rajta.

Idén a legtöbb, 10 Oscar-jelölést David Fincher fekete-fehér, Hollywood 1930-as éveiben játszódó alkotása, a Mank kapta, amelyet hat-hat jelöléssel követ Aaron Sorkin A chicagói 7-ek tárgyalása, Chloé Zhao A nomádok földje és Darius Marder A metál csendje című filmje. A legjobb színésznő kategóriában Vanessa Kirby is szerepel, Mundruczó Kornél és Wéber Kata Pieces of a Woman című filmjében nyújtott alakításáért.

Oscar-díjra jelölték Mundruczó Kornél filmjének főszereplőjét

Mélyen megrázó film lett Mundruczó Kornél és Wéber Kata Pieces of a Woman-je, amely egy tragikus otthonszülés következményeiről, az elviselhetetlen gyász feldolgozásának útjairól mesél. Shia LaBeouf botránya nagyon nem tett jót a filmnek, Vanessa Kirbyt viszont nem véletlenül emlegetik Oscar-esélyesként.

A 93. Oscar-gálát az ABC televízió közvetíti élőben, és több mint 225 ország és térség televízióiban látható.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.