Az EJI tavasszal már kiosztott 90 millió forintot a nehéz helyzetbe került előadóművészeknek.
A koronavírus-járvány második hullámában bevezetett korlátozó intézkedések kompenzálásaként mintegy félezer zenész, táncos, színész és artista kap segélyt az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesülettől (EJI). A gyorssegély átlagos mértéke 70 ezer forint.
Az egyesület közleményében azt írta, hogy az újabb szolidaritási intézkedést az indokolta, hogy a veszélyhelyzet miatt országszerte betiltott rendezvények továbbra is előadóművészek ezreinek okoz megoldhatatlan egzisztenciális gondot. A rendkívüli szociális támogatást minden, a megadott feltételeknek megfelelő előadóművész (zeneművész, színművész, táncművész, artistaművész) azonos feltételekkel igényelhette.
A támogatások differenciáltak, mértékük alapvetően az eltartottak számától és attól függött, van-e a családban más, jövedelemmel rendelkező személy. Az EJI tartalékot is képzett az elkülönített forrásból, arra számítva, hogy a következő hónapokban szükséges lesz az újabb támogatás az előadóművészek számára.
A mostani rendkívüli támogatás az EJI második kezdeményezése idén, tavasszal az egyesület 90 millió forintos segélyezési keretet állapított meg, amelyet áprilisban és májusban folyósított a legnagyobb bajba került előadók megsegítésére. A szervezet saját forrásból segíti az előadókat: a támogatás fedezetét a jogdíjak biztosítják, amelyeket a művésztársadalom maga termel meg.