Minden eladó én magamat adom / ha kiürül a város hol a hatalom?
Ledőlnek a házak rohan a tömeg / te rakod a máglyát
Én hozom és gyújtom a tüzet

– szól a Péterfy Bori & Love Band új albumának harcias címadó dala, a Szikra. A karanténban felvett alternatív-elektro-diszkólemez központi témája az elszigeteltség, a túlélés és a lázadás. A feszültséggel teli dalszövegek nagy részét ezúttal Péterfy Bori írta, igyekezett ugyanis a karanténban érzett bizonytalanságot kreatív energiákba átfordítani.

„Sokkoló új helyzet volt, és szerintem még most sem fogtuk fel teljesen, mi történik, vagy miben is élünk. Érdekes tanulási folyamat volt ehhez a megváltozott időszakhoz alkalmazkodni, de próbáltam nem kétségbeesni. A tavaszi durva karanténidőszaknak azért mindenképpen megvolt az előnye is. Amikor az embert a hajánál fogva kiragadják a természetes közegéből, és elhajítják valahová a fenébe, az mindig hasznos” – mondja a hvg.hu-nak Péterfy Bori, utalva arra, hogy ha valaki a színház vagy a zene miatt folyton a közönség előtt van, és mindig a következő dátumok határozzák meg az életét, akkor az másképpen talán nem is tud szabadulni a mókuskerékből, csak egy ilyen kényszerű bezárás eredményeként.

Stark Attila

„Sokat segített a szövegírásban ez a fajta elmélyültség, és ráébredtem, hogy néha tényleg ki kell szakadni, nem lehet kispórolni a magunkra szánt időt, különben visszaüt. Csak hát, ez egy erősen szakmaspecifikus dolog. Színészként ez szinte lehetetlen, főleg akkor volt az, amikor még társulati tag voltam. Az ebből a szempontból egy édes rabszolgaság volt” – teszi hozzá.

A Szikra a zenekarvezető Tövisházi Ambrus lakásában készült – ez a Love Band mindenkori stúdiója – de a zenekarból csak az énekesnő és ő találkoztak, a többi sávot pedig minden zenész a saját otthonában játszotta fel és küldte vissza. „A dalok mindig Ambrus elektronikus hangmintáira épülnek, nálunk mindig az inkább a kérdés, hogyan csináljuk meg élőben a lemezanyagot” – magyarázza.

Már a zenekar legutóbbi lemezét, a BoriX-et is a darkdiszkó kategóriába sorolhatjuk, azonban a Szikra még ahhoz képest is jóval sötétebb, nyomasztóbb zenei alapra épül. A funky-zombitámadás-hangulatú címadó dal és a pörgős-szerelmes Lula Luna mellett barátsággal megfér a jóval líraibb Ki tartja az égboltot feléd?, Az utolsó farkas és a Meteor is. A Nap felé szinte egy katasztrófafilm alatt is szólhatna, a dal végét a megállíthatatlan zuhanás metaforájaként is értelmezhetjük:

Akkor mi van, ha nem lesz már
ez a fény csak a hamu a szádban
mit vettél be adj belőle
valahogy nem látom a csodákat.

De az album főszereplőjében – még a csodák hiányának ellenére is – van egyfajta kipusztíthatatlan életösztön, és végső soron minden egyes pofon után is a túlélésért harcol. A zenekar egyébként egy szövegvideó-albumot is készített: a felvételen Péterfy Bori futva menekül valami elől egy erdőben (hogy megérkezik-e valahová, illetve megmenekül-e, azt nem lőjük le).

Az énekesnő már számos alkalommal hangot adott annak, hogy egyre kevésbé érzi jól magát az országban, ám amikor arról kérdezzük, eljátszik-e néha a költözés gondolatával, rögtön rávágja: ő a magyar kultúrát képviseli, és ehhez ragaszkodik is.

Magyar nyelven énekelek, játszom, magyar nyelvű zenei életművet teremtettem. Nem látom magam egy másik nyelvi környezetben, azon kívül, hogy klassz lenne szabad és boldog emberek között élni, nem a gyűlölet és a félelem országában. Úgy érzem, hogy bőven van még itt dolgom, és remélem, hogy lesz is.

Ami az élő koncerteket illeti, mint mindenki más, a Péterfy Bori & Love Band is csak ötszáz fős rendezvényeket tarthat. Az énekesnő normál esetben aktívan keresi a kapcsolatot a közönséggel, de most, ha kiáll a színpadra, rögtön leszögezi, hogy vigyázniuk kell egymásra. Szerinte ölelgetés, puszilkodás, és stage diving nélkül is elképesztő hangulat van, ezt hallja a többi kollégától is. A zenekarok és a közönség is annyira ki van éhezve, hogy minden koncert eufórikus, amit meg lehet tartani.

A friss album egyik központi témája a lázadás, mintha a zenekar tagjai – akik egyébként nyíltan szolidaritást vállaltak az SZFE hallgatóival és oktatóival – ráéreztek volna arra, mi következik az őszi hónapokban. Péterfy Bori szerint nem a véletlenek játékáról van szó, ő maga legalábbis úgy véli, jó ideje egyértelmű volt, mi fog történni az egyetemen. Nemrég őrséget állt az előtetőn. Meghívták, de ha nem így lett volna, akkor jelentkezett volna magától is: harminc éve van a színészi pályán, lényegében a szakmai családja sorsáról van szó.

A demonstrációban résztvevők nagy részét ismeri, sokan kollégái, barátai, így az első pillanattól kezdve egyértelmű volt a számára, hogy mellettük fog állni. Felidézi, korábban, amikor megjöttek az Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakításáról szóló első hírek, többször is elmondta, hogy nincs más lehetőség, oda kell menni és be kell csukni az ajtót, hogy más ne mehessen be. „Akkor ez még poénnak tűnhetett, de várható volt, hogy Vidnyánszky Attiláék végül bekebelezik az egyetemet. Más lehetőséget pedig már akkor sem láttam. Velük nem lehet beszélni” – mondja.

Azt, hogy ne lehetne beszélni velük, a kuratórium folyamatosan tagadja, sőt, minden megszólalásukban azt hangoztatják, párbeszédre lenne szükség. Péterfy Bori – aki annak idején elsőként jelentette be, hogy elhagyja a Nemzeti Színházat, miután annak igazgatója Vidnyánszky Attila lett –, úgy véli, ezeket a kijelentéseket csak abban a kontextusban lehet vizsgálni, ha a tények mellé tesszük őket.

„Ha valakit érdekel a történet, egy pillanat alatt elolvashatja, miért nem igaz, hogy a kuratórium tagjai párbeszédet akarnak. A fiatal színészek pontosan, lépésről lépésre elmondták, mikor, kivel, miről egyeztettek, milyen ígéreteket kaptak, és ahhoz képest milyen helyzetbe kerültek a végén. Nehéz kérdés, hogy győzhet-e a lázadás, vagy az apátia ezt a megmozdulást is elnyeli, ahogy eddig mindet. Megdöbbentő, hogy a mai napig van olyan tök helyes, más szakmában dolgozó ember, akivel találkozom, és azt kérdezi, hogy »Mi? Mi is történik az SZFE-n? Nem vágom.« Már a görögök is megmondták, hogy

a közügyektől nem lehet távol maradni, mert akkor csakis az erőszak törhet hatalomra.

Nálunk még mindig jelen van az a gyermeteg hozzáállás, hogy »ó, engem nem érdekel a politika, nem is olvasok híreket, mert csak felhúzom magam«. De emellett az apátia mellett ott van az a nagyon erős nemzetközi összefogás, úgyhogy én azért nagyon bízom benne, hogy ügynek pozitív végkimenetele lehet.”

Merényi Dávid

Az énekes-színésznő szerint az egyetemfoglalókkal és az őket támogatókkal szemben alig van valaki, vagy éppen valamilyen konkrét elképzelés. Úgy véli, a mérleg másik serpenyőjében semmilyen oktatási terv nincs, azokon az ostoba mondatokon kívül, hogy milyen értékrend szerint kellene színházat csinálni. „Semmi nincs amögött, amikor azt mondják, nemzeti-keresztény színház. Agymosás zajlik, de csak valamilyen ködös elképzelés alapján. Totális agyrém, és nem csak nálunk érződik ez, hanem más országokban is.

Mintha egyes társadalmakat egyszerűen fel akarnának húzni bizonyos eszmékre, de az emberek nagy része rohadtul nem akar úgy élni. A kisebbik részt viszont lehet riogatni. Gyűlöletre és félelemre a legkönnyebb buzdítani az embereket.

Ebben az a legrosszabb, hogy végül is, ha belegondolok, én is egy keresztény-konzervatív családból jövök, de nagyon sok olyan ismerősöm is van, aki tényleg őszintén és tisztességesen így gondolkodik magáról. Szerintem nekik a legfájdalmasabb az összes ilyen eszme kiközösítése és kifacsarása” – mondja az énekesnő.

A zenekart az utóbbi időben nemcsak az SZFE melletti kiállás, hanem a kormánykritikus megszólalások, illetve a raktárkoncert-sorozatban való részvétel miatt is kritizálták. Annak ellenére, hogy igyekeznek nem foglalkozni a kommentelőkkel, Péterfy Bori szerint érdemes lenne tisztázni, hogy a raktárkoncert egyrészt az adófizetők pénzéből valósult meg, másrészt egy szakmai zsűri választotta ki hozzá a zenekarokat, harmadrészt a koncerten való részvétel segélynek azért nem mondható, inkább picike adománynak. „Sajnos egyáltalán nem arról van szó, hogy ezzel egy pillanat alatt megmentették a szakmát. Nagyon sok komoly, épkézláb ötlet és terv volt arra vonatkozóan, miket lehetne csinálni, hogy profitálhasson valamit ez a halálraítélt ágazat ebben az időszakban. Ez egy vékony kis mentőkötél volt, hogy éppen csak meg ne fulladjon az ember” – mondja a színésznő.

Asszonyi Eszter

A koronavírus első hulláma alatt számos zenész keresett valamilyen másik munkát, hogy elkerülje a totális anyagi csődöt. A Love Bandnél némileg más volt a helyzet, ők eleve egy olyan zenekar, ahol mindenki két lábon áll. Péterfy Bori úgy fogalmaz: soha nem is tudtak megélni a zenélésből. „Egy underground zenekar nem keres annyit egy ilyen picike országban, hogy az bármire elég legyen. De nem baj, szerencsére nekem is van egy másik zsíros, jól fizető szakmám, a színház, ami most ugye nagyon pörög, és mint tudjuk, nagy kedvencei vagyunk a hatalomnak. Fantasztikus pénz van benne. Úgy érzem, jól helyezkedtem társadalmi- és pandémiás szempontból is. (nevet) Valahogy majd túlélünk, de persze kurva nehéz. Mindenkinek gyereke van, családja. Reménykedünk, hogy mihamarabb visszatérhetünk a normál kerékvágásba.”

Péterfy Bori október közepén új darabban áll a színpadra: a Péterfy-Novák Éva regényéből készülő Apád előtt ne vetkőzz című előadást Tasnádi István rendezi, színpadi feladatai és a zenekari projektek mellett pedig egy kötetet is tervez: nem életrajzi vagy beszélgetős könyvről van szó, egy sok grafikával, fotóval készülő trashbook jön, amely a színházi és zenei munkásságán keresztül bepillantást enged az életébe. A könyv várhatóan jövőre jelenik meg.