De mit tehet a felelős felnőtt a gyereke biztonsága érdekében?
A legelső alapszabály – írja a Facebookon megjelent bejegyzésében Kaleta Gábor ügyének kapcsán a gyermekjogi Hintalovon Alapítvány –, hogy soha se posztoljunk a gyerekről meztelen, félmeztelen, alsóneműs, a gyereket ágyban, kádban vagy más intim helyzetben ábrázoló képet.
Az Interpol adatai szerint ugyanis a pedofil oldalakon fellelhető tartalmak mintegy 16 százaléka ilyen közösségi médiából "átvett" kép. Ráadásul – ezt már a yelon.hu cikkükben fejtik tovább – a fél és 6 éves kor közötti gyerekekről készült, leginkább keresett képek nagyjából 25 perc alatt kerülnek fel a darkwebre.
A második dolog, amit felnőttként tehetünk, hogy a pornográf helyzetben gyereket ábrázoló felvételeket, ha esetleg ilyenekbe futnánk bele böngészés közben, azonnal jelentsük a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnak. Fel kell továbbá hívni a gyerekeink figyelmét arra, hogy vannak olyan felnőttek az interneten, akiknek az a céljuk, hogy felvételeket csaljanak ki tőlük, és meg kell erősíteni a gyerekeinkben, hogy ha ilyesmit tapasztalnak, azonnal szólniuk kell nekünk. Valamint érdemes szűrőprogramot használni azokon az eszközökön, amelyet a gyerekeink is használnak.
Amit jó, ha tudunk a pedofilokról
A Hintalovon Alapítvány eggyel korább posztjában a pedofíliával kapcsolatban is elosztott néhány tévhitet. Ebben többek között azt írják, hogy sokféle pedofil van, de alapvetően pedofilnak azt tekintjük, aki gyermekek iránt (is) érez szexuális vonzalmat, nemi vágyat. Azt is kiemelik ugyanakkor, hogy "a gyerekekkel szembeni szexuális visszaélések elkövetői között nagyon-nagy százalékban vannak olyanok, akik nem tekinthetőek pedofilnak (a szexuális érdeklődésük szempontjából), mégis gyereket használnak a nemi vágyaik kielégítésére."
Hozzáteszik, hogy "vannak olyan pedofilok is, akik a pornófogyasztás kapcsán kerülnek kapcsolatba a gyerekek szexualizációjának jelenségével, tehát nem a gyerekek iránti nemi vágy kielégítése az elsődleges indíttatásuk, hanem a szexuális vágykeltésen belüli új impulzusokat keresik. Itt azonban különbség van az "eseti fogyasztók" és a "rendszeres fogyasztók" között".
Kiemelik, hogy a több ezer pornográf gyermekkép birtoklása esetén joggal merülhet fel a gyanú, hogy nem egyszerű szexuális kíváncsiságról van szó, és bár vannak pedofilok, akiket zavar a saját szexuális érdeklődésük, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne kerüljenek gyerekekkel kapcsolatba, esetükben azonban nem is jellemző, hogy " nagy mennyiségben vagy rendszeresen fogyasztanának gyermekpornót."
Mint írják: mítosz, hogy ha egy gyermekpornó-fogyasztó elismeri, hogy amit tett, az nem helyes, akkor többet nem fogja elkövetni, amíg ugyanis valaki nem kér/fogad el segítséget, addig a visszaesés kockázata reális és igen magas. Az alapítvány szerint az is mítosz, hogy ha valaki csak gyermekpornográf tartalmakkal szórakoztatja magát, akkor legalább nem bántja a gyerekeket a valóságban. Ugyanis – mint írják – "a gyermekpornográfia gyerekekkel szembeni szexuális erőszakról készült felvételt" jelent, ha pedig a felnőtt pornónál elfogadjuk azt az állítást, hogy a fogyasztók a valóságban is ki akarják próbálni azt, amit láttak, akkor feltételezhetjük, hogy ugyanez igaz a gyermekpornográfia esetén is.
Végezetül leszögezik, hogy "valójában fogalmunk sincs hány gyermekpornó-fogyasztó próbál gyerekekkel kapcsolatba lépni a neten, egy buszpályaudvaron, vagy egy játszótér mellett."