Sajnálják, hogy így alakult, de bíznak benne, hogy hamarosan újra találkozhatnak a rajongókkal.
Lemondja összes idei fellépését a Quimby, Kiss Tibi jelenleg terápián van és a felépülésére koncentrál - jelentette be a zenekar a Facebookon.
Mint írják, mindig fontosnak tartották, hogy őszinték legyenek a rajongóikkal, ezért osztják meg, mi zajlik a zenekar háza táján, és mindez milyen következményekkel jár az elkövetkező hónapokra nézve.
„Mivel az elmúlt időszak nagyon kimerítő volt Tibi számára, ezért úgy döntött, hogy pihenésre van szüksége és 2020 év végéig terápiás céllal visszavonul a nyilvánosság és a média elől. A zenekar tagjai és menedzsmentje teljes szívvel támogatják ebben a döntésében, és erre kérnek titeket és a sajtó képviselőit is. Természetesen mindannyian azon vagyunk, hogy mielőbb teljes hangerővel térhessünk vissza hozzátok, addig pedig a háttérben rengeteget beszélgetünk, alkotunk és tervezünk. Ígérjük, hogy legkésőbb jövő év elején részletesen beszámolunk nektek és az újságíróknak arról, hogy mi a helyzet a Family Tugedör háza táján” - írták a bejegyzésben.
A közlemény idézi Kiss Tibit is, aki arról ír, hogy a 2019-es év végére már teljesen kimerült, de a legnagyobb gond az volt, hogy nem kért segítséget a bajban, és egyedül akarta megoldani a problémáit.
Jelenleg terápián vagyok és a felépülésemre koncentrálok. Nagyon sajnálom, hogy ezt a koncertszezont ki kell hagynom és nem találkozhatunk személyesen, de bízom benne, hogy mielőbb újra együtt lehetünk és jókedvűen táncolhatunk az esőben. Addig is vigyázzatok magatokra, hamarosan jelentkezem és ne féljetek segítséget kérni, ha szükségetek van rá! Megértésetekben és támogatásotokban bízva, Tibi
A zenekar hozzáteszi, hogy a fentiek egyúttal azt is jelentik, hogy le kell mondanunk az idei fellépéseket, a Budapest Parkos koncertjük pedig egy új időpontra, 2021. április 24-re kerül. A koncerttel és a jegyvisszaváltással kapcsolatban minden fontos információt közölnek a bejegyzésben, amelyet csak változtatás nélkül lehet közölni, úgyhogy álljon itt teljes terjedelmében:
Korábban is volt már leállás a zenekar életében. „Egy hosszú beszélgetéssorozatban vagyunk a csapattal, megbeszéljük az életünket, megfogalmazzuk magunkat, keressük a hogyan tovább lehetőségeit. Arról, miként tudjuk egészséges produkciónak megtartani a Quimbyt. A személyes életünkben is van olyan, amikor sokkal fontosabb mindennél, hogy elvonuljunk és rendbe tegyük saját magunkat. Most ilyen történik a zenekarral is: a koncerteknél, lemezeknél, próbáknál is fontosabb, hogy kitaláljuk magunkat. Hat ember vektorait kell egy irányba fordítani” – mondta Kiss Tibi tavaly októberben a hvg.hu-nak. De mindezt akkor nagyon pozitívnak élték meg. „Egy zenekar élete olyan, mint minden közösségé: nagy kitárulkozás, elengedjük a lovakat, széthullás, saját magunk összekaparása stb.”
Az ezredforduló körül a Quimby nagyon pörgött, Kiss Tibi szerint „két pofára falták az életet, tele voltak energiával”.
Akkoriban adtuk a legtöbb koncertet. Elmentünk a határainkig, nem sokkal később szét is estünk. Azóta kicsit tudatosabban szervezzük az életünket. Ezután jött a Káosz amigos című lemezünk, ami már a széthullás terméke volt, ez logikusan következett az előzményekből
– fejtegette.
Doku360: "Tudtam a rehabon, hogy ezt meg akarom írni"
Hogyan lett a Most múlik pontosan a 2000-es évek egyik legemblematikusabb magyar dala? Párhuzamosan láthatjuk a Quimby frontemberének, Kiss Tibornak, a Csík zenekar tagjainak, és néhány erdélyi népzenésznek a mindennapjait, közben pedig erre a kérdésre is választ kapunk. Engedem, hadd menjen, első rész.
Végül, mint zenekar széthullott a Quimby, és Kiss Tibi személyesen is. 2003-tól egy másfél-kétéves szünet következett. Ekkor Kiss Tibi egy komlói rehabra került. Ennek a szünetnek voltak szerinte pozitív hatásai is. „A másfél évnyi idő egy muszájszünet volt, amikor a zenekar újrarendezhette a sorait. Én is beállítottam a gyújtásaimat, és új lendülettel tudtunk nekiállni a zenélésnek. A zenekar újabb korszaka kezdődött ekkor. Amit korábban szédülten, ösztönösen csináltunk, ezután megpróbáltuk összefogni, tudatosabban koordinálni a zenekar életét. Jobban odafigyeltünk a környezetünkre, egymásra, és arra, hogy hogy döntünk bizonyos helyzetekben. Ilyen szempontból azt kell mondjam, nagyon jót tett a zenekarnak a leállás. Nem csak egy rossz dolog volt, hanem egy emberi és spirituális tapasztalat is, amit lehet kamatoztatni, amiből sok mindent tudtunk meríteni” – emlékezett vissza.
A 2005-ös Kilégzés című album egyrészt e végletes élmény kibeszélése volt, másrészt „egy visszatekintés onnan, ahonnan már jobban megfogalmazhatóak a dolgok, és ahonnan egy-egy kiút lehetősége is felcsendülhet. De azért a számokat nem kell mind személyes vallomásnak venni” – mondta egy korábbi interjúban.
Az album hihetetlenül sikeres lett. A Quimby innentől egyre nagyobb népszerűségre és ismertségre tett szert, részben a Csík zenekar Most múlik pontosan feldolgozása miatt is.
A zenekar 15 éves jubileuma alkalmából 2006-ban kiadta a Family tugedört, majd újabb albumok következtek, a zenekar pedig a legfontosabb koncertzenekarok egyike azóta is.