Ha Beyoncé mondja, akkor elhisszük?
Élet+Stílus Biró Péter 2020. június. 27. 20:00

Ha Beyoncé mondja, akkor elhisszük?

A rasszizmus elleni tüntetések címoldalakra röpítették a rendőri erőszak és az intézményesített faji diszkrimináció kérdését, de a téma jó ideje visszaköszön már a zenében. Olyan nevek erősítették fel a Black Lives Matter üzenetét, mint Beyoncé vagy Kendrick Lamar. És nem mellesleg a politikai aktivizmusból több rendhagyó és bátor zenei kísérlet is született.

Az MTV Video Music Awards 2016-os díjátadójára az est egyik sztárja, az akkor 11 díjra jelölt Beyoncé négy fekete nő kíséretében érkezett meg: négy, rendőri intézkedés közben elhunyt fekete férfi, Michael Brown, Trayvon Martin, Oscar Grant és Eric Garner édesanyjával. Beyoncé elsősorban a rendőri brutalitás fekete áldozataira hívta fel a figyelmet, de azt is üzente, hogy az alulról szerveződő Black Lives Matter mozgalom megkerülhetetlenül részévé vált a mainstream eseményeknek is, sőt tematizálja, és ügyesen ki is használja azokat, elsősorban az olyan A-listás hírességeknek köszönhetően, mint ő vagy éppen Kendrick Lamar.

Nem kapnak levegőt

2012. február 26-án George Zimmermann önkéntes rendész a floridai Sanfordban agyonlőtt egy 17 éves fegyvertelen fekete bőrű fiút, Trayvon Martint, mert szerinte az „gyanúsan bóklászott az esőben”. Zimmermant egy évvel később felmentette a bíróság. A döntés következtében Sanford utcái tüntetésektől és zavargásoktól voltak hangosak, az elégedetlenség pedig az aznap megalakuló Black Lives Matter (BLM) mozgalomban öltött testet.

A hitvallásában a rendőri brutalitás és a feketék kirekesztése ellen fellépő BLM egy évvel később vált országszerte ismertté. 2014. július 17-én Staten Islanden Eric Garner engedély nélkül árult cigarettát, amikor a rendőrök letartóztatták, az egyik járőr, Daniel Pantaleo ráfogott Garner nyakára, és földre vitte. Az asztmás Garner összesen tizenegyszer jelezte, hogy nem kap levegőt, nem sokkal később szívrohamot kapott és meghalt.

A „Nem kapok levegőt” lett a Black Lives Matter-tüntetések egyik jelmondata, ahogy évekkel később a George Floyd kísértetiesen hasonló körülmények között bekövetkező halála után kirobbant tiltakozásoknak is. Nem egészen egy hónappal később a 18 éves Michael Brown is életét vesztette, az események láncolata pedig egyre több zenészt késztetett arra, hogy dalt írjon a fekete amerikaiak elnyomása és a rendőri túlkapások ellen.

Lettermantől az Oscar-gáláig

A támogató zenészek a saját eszközeikkel, azaz a dalaikkal és népszerűségükkel küzdenek a kirekesztés ellen. J. Cole 2014 augusztusában, Brown halála után adta ki a Be Free című számot, amelyben a feketékkel szembeni rendőri erőszakot énekelte meg, a dalt pedig később az egyik legnézettebb amerikai showműsorban, a David Letterman Show-ban is előadta. Brown halála késztette Lauryn Hillt, hogy megírja a Black Rage-t, The Game is erről rappel Don't Shoot című számában, Macklemore és Ryan Lewis pedig a 18 éves férfit lelövő rendőrnek, Darren Wilsonnak címezte a White Privilege II című dalát. A Rage Against the Machine gitárosa, Tom Morello Brown emlékére írta a Marching On Ferguson dalát, amelyet ingyen letölthetővé tett, csak adományt kért a tüntetők részére; ez a gesztus azt is megmutatta, hogy a Black Lives Matter és zeneipar kézzel fogható támogatást tud nyújtani a jogaikért harcolóknak.

Napról napra egyre több előadó érezte, hogy hangot kell adni a tiltakozásának. Az idei Oscar-gálán is fellépő Janelle Monáe az afroamerikai férfiak és nők meggyilkolása ellen írta meg a Hell You Talmbout című dalt, Chris Brown a rendőri erőszak áldozatává vált Philando Castile és Alton Sterling emlékének adózott a Lot of Love-val, Prince a baltimore Freddie Gray halálára, D'Angelo a fergusoni és baltimore-i eseményekre reagált akkor.

John Legend és Common közös száma, a Glory az 1965-ös, feketék szavazatai jogáért harcoló Selma-Montgomery meneteket feldolgozó film betétdala volt, később Oscar- és Grammy-díjat, valamint Golden Globe-ot is nyert. A mozgalom hullámaira pedig olyanok is felültek, akik addig nem nagyon fogalmaztak meg politikai gondolatokat, például Ariana Grande vagy Usher.

Megérkezik Kendrick Lamar

2015 fontos év volt a Black Lives Matter történelmében, a mozgalom három zenei alapműve közül kettő, Kendrick Lamar To Pimp a Butterfly és D'Angelo Black Messiah című lemeze is akkor fejtette ki leginkább a hatását. (A harmadik klasszikusnak tartott Beyoncé Lemonade című albuma egy évvel később jelent meg.) D'Angelo lemeze rockkal, funkkal, jazzel vegyített experimentális utazás, egyfajta fekete történelmi áttekintés, amely a progresszív zenei megoldások és a fajsúlyos témák ellenére nagyon sikeres is lett. Szinte minden szaklapnál bekerült az év 10 legjobb albuma közé, és Grammy-díjat is nyert.

Kendrick Lamar lemeze azonban mindent elhomályosított, ezért állította a Rolling Stone a To Pimp a Butterfly-ról írt kritikájában, hogy

2015-re úgy emlékezünk majd, mint amikor radikális fekete politikusok és a fekete zenészek egyesültek a nemzet mainstream popjában.

A lap szerint Lamar lemeze „az emberi jogi mozgalmak soundtrackje lett”.

A lemez egyik dala, az Alright mára a Black Lives Matter himnusza, jelenleg is több tüntetésen elhangzik, és még 2020-ban is Top 10-es tudott lenni a Spotify összesített listáján George Floyd tragikus halála miatt. A dal sikerének titka, hogy végre megoldást is kínál. Azt próbálja elérni, hogy az afroamerikaiak értsék az őket érő tragédiákat, és tanuljanak belőlük, Lamar hisz abban, hogy a belső vizsgálatok útján meg lehet haladni a személyes traumákat, amelyket ő is kiszór a hallgatói elé. Ez a fajta őszinte kitárulkozás katartikusan hatott Donald Trump Amerikájában, utat mutatott a tehetetlen beletörődés helyett, és sorsközösséget vállalt a meghurcolt feketékkel.

Lamar mindenhova elvitte az üzenetét, a 2015-ös BET Awardson egy lángoló rendőrautó tetején tüntetett, a 2016-os Grammy-díjátadón pedig láncra vert feketék társaságában menetelt a rendőrvillogókra hajazó stroboszkópok fényében.

A Black Lives Matter zenei jelenlétének az egyik ereje, hogy az előadók nemcsak a szövegeikben, hanem a zenei megoldásaikban is rendkívül bátran és progresszíven próbálkoznak. A formai és tartalmi újítások egyik legszemléletesebb és legsikeresebb példája Childish Gambino This is America című száma. A dal a feketéket érő rendőri erőszakot mutatja be, a videoklip legdrámaibb pillanatában pedig még a charlestoni mészárlást is felidézi. A videót a megjelenésekor közel 13 milliószor nézték meg egy nap alatt, a zenei sajtó a 21. század legnagyobb hatású videóklipjének nevezte, Gambino pedig négy Grammyt nyert.

Beyoncé a hátán viszi a mozgalmat

Van azonban valaki, akit mindenkinél többen hallanak meg: a BLM amazonja, a lassan a mozgalom arcává váló Beyoncé. Az énekesnő művészetének elsőszámú célja a fekete szépség és a fekete értékek, kultúra hirdetése, ezt pedig senki sem csinálja eredményesebben nála.

A 2016-os Super Bowl szünetében 111,9 millió ember látta a tévében, ahogy Beyoncé előadja a többek között a rendőri brutalitás ellen felszólaló dalát, a Formationt, és szintén több millióan kísérték figyelemmel a produkciót az MTV Video Music Awardson. A 2018-as Coachellán előadott koncertje pedig tisztelgés volt a feketék múltja és a jelene előtt. Az előadás a fesztivál legnézettebb koncertje lett majdnem félmillió nézővel, a streamet pedig 41 millióan nézték világszerte.

Beyoncé azonban szó szerint képes megváltoztatni emberek életét. 25 ezer dolláros egyetemi ösztöndíjat ajánlott fel fekete diákoknak, és külön ösztöndíjprogramot indított afroamerikai nőknek. De a befolyását a közéletben is felhasználja: nemrég például nyílt levélben szólította fel Kentucky főügyészét, hogy szolgáltasson igazságot Breonna Taylor ügyében, akit az otthonában lőttek le a rendőrök.

Nem lehet ok-okozati összefüggést kimutatni Beyoncé, Lamar vagy a többi előadó tevékenysége és a közéleti-politikai történések között, de az tény, hogy a Black Lives Matter főszónokai szinte az összes rendelkezésükre álló csatornán jelen voltak és százmillióknak közvetítették üzeneteiket, így minden eddiginél láthatóbbá vált a társadalmi elégedetlenség. A mozgalom alapvetően befolyásolja már, hogy mit, hogyan és hol mondanak az előadók, ami érezhető minőségi fejlődést is eredményezett a zeneiparban, a mozgalmat hirdető zenészek ráadásul konstruktívabb és békésebb ellenállást hirdetnek, reménytelenség helyett pedig valódi jövőképet kínálnak a követőiknek.

Ha a kortárs előadókon múlik, lesz utánpótlás bőven, jelen pillanatban is egyre-másra születnek a Black Lives Matter üzeneteit hirdető dalok. John Legend nemrég adta ki újabb közös dalát Alicia Keys–szel, amely a rabszolgaság eltörlésének állít emléket, Spike Lee filmet készített David Byrne (Talking Heads) feketék életéről szóló American utopia című estjéről, amelyet az HBO mutat majd be, és végre új dalt jelentetett meg J. Cole is.

A régebbi protestdalok is nagyot mennek, az N.W.A. Fuck Tha Police című számának népszerűsége közel megnégyszereződött, 455 százalékkal emelkedett James Brown Say It Loud - I’m Black and I’m Proud című számának streamelési rátája, és 542 százalékkal többen választották mostanában Killer Mike Don't Die dalát is.

A Black Lives Matters átszőtte a zeneipart, így még azok is szembesülnek a problémákkal, akik életükben nem hallottak a mozgalomról vagy nem követték a fejleményeket. Nehéz megtippelni, hogy a mozgalom segített jobban a zeneiparnak vagy fordítva, de az eredményeket látva ez majdnem mindegy is.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!
A szembenézéshez, kérjük, lapozzon a következő oldalra – a hvg.hu nyári könyvajánlója
Élet+Stílus Balla István - Csatlós Hanna - Czeglédi Fanni - Vándor Éva 2020. július. 10. 19:30

A szembenézéshez, kérjük, lapozzon a következő oldalra – a hvg.hu nyári könyvajánlója

Napló a hátunk mögött hagyott karantén időszakról, betekintés, hogyan csinálják a világ legboldogabb országában, megrázó gyászfeldolgozás-irodalom, vérfagyasztó krimi, alternatív Trianon-kötet, egy barátság bonyolult pillanatai, egy nem hivatalos, de annál érdekesebb irodalmi szöveggyűjtemény, lassításra felszólító versek. Többek között az a jó a nyárban, hogy van időnk végre könyveket olvasni. A legfrissebb kötetek közül válogattunk, amiket jó szívvel ajánlunk a szabadság idejére.