A szülőknek nem voltak tüneteik, most tesztelik őket.
Újszülött hármasikreknél mutatták ki a koronavírust Mexikóban. Kettejüknek – egy kislánynak és egy kisfiúnak – stabil az állapota, a harmadik babát, egy kisfiút azonban légzési problémákkal kezelnek. A babák koraszülöttek.
Ikerszüléseknél eddig még sehol sem tapasztaltak koronavírus-fertőzést, ezért most vizsgálják, hogy magzatkorukban a placentán keresztül kaphatták-e el a betegséget.
Kevés olyan eset ugyanakkor előfordult már, amikor újszülöttek a szülés után fertőződtek meg, illetve a Yale kutatói nemrég számoltak be az első ismert esetről, amikor a vírus a méhlepényen keresztül fertőzött.
A szülőknek nem voltak tüneteik, most tesztelik őket.
Arra nincs bizonyíték, hogy a koronavírus a terhes nőknél vetélést okozna vagy befolyásolná a magzat fejlődését, néhány kutatás viszont utal arra, hogy koraszülést idézhet elő. (Magyarországon nemrég szült egy koronavírusos nő, a Semmelweis Egyetem közleménye szerint a baba, akinek a koronavírustesztje negatív lett, a múlt csütörtökön született, a várandósság 31. hetében, 1450 grammal. Ő és édesanyja állapota is stabil.)
Mexikóban február végén regisztrálták az első koronavírusos esetet, azóta több mint 185 ezren megfertőződtek, és több mint 22 ezren haltak bele a fertőzésbe.