Mostanra gyakorlatilag leállt a kulturális élet, nyomokban az online térbe költözött, miközben az életünket minden téren megpróbáltuk a négy fal közé szorítani. Ez volt a március az Élet +Stílus és a Kult rovatban.
Van valami szürreális abban, ha visszatekintünk arra, hogy egy hónappal ezelőtt még mi volt fontos, mit csináltunk vagy akár mit nem csináltunk. Március elején már kezdtünk ugyan telítődni a koronavírusos hírekkel, de akkor ennek a feldolgozásához még igénybe vehettük az embertársaink közelségét.
Három héttel a távmunka és távoktatás bevezetése után viszont már rutinunk van a videobeszélgetésekben, és az ujjainkban érezzük, hogy az instant kommunikációra rendszeresített csetelés valahol nemcsak szellemi, hanem fizikai munka is. A bezárt világ valóságából nézve szinte fényévekre van a tapasztalás, hogy szemtől szemben készítünk el egy interjút. Március elején még ezt tettük Tátrai Tiborral abból az alkalomból, hogy átvette az Artisjus zenei életműdíját.
És ha már zenével kezdtük: a Kiscsillag hvg.hu-n debütáló új albumát is még személyesen tudtuk átbeszélni a szerző-frontember Lovasi Andrással és a lemez producerével, Lázár Domokossal. A cikket visszaolvasva igencsak megcsaphat a nosztalgia most, hogy bármi történik is a kultúrában, az csak online formában jut el hozzánk.
Március elején még színházba is jártunk, megnéztük például a Családi tűzfészek Pass Andrea-féle feldolgozását a Trafóban, és akkor még nem gondoltuk, hogy a darab (és eredetileg a Tarr Béla-film) fő motívuma hogyan fog rímelni arra, amiben ma élünk.
Hogy miként teszi tönkre a családot és a házasságot, ha kilenc embernek és több generációnak kell kevés négyzetméteren meglehetősen szerény körülmények között együtt élnie.
Ha volt a márciusnak a koronavíruson kívül forró témája, a Vígszínház biztosan az volt, ahol alapjáraton igazgatóválasztásra készültek, de végül igazgatólemondás lett belőle. A hatalommal való visszaélés egy eddig nem igazán kibeszélt szálával voltunk kénytelenek megismerkedni azok után, hogy az intézmény volt társulati tagjai sorra álltak elő a saját és a kollégáik történeteivel, amelyek új megvilágításba helyezték Eszenyi Enikő színházigazgatói munkásságát.
Azok után, hogy Fenyvesi Lili, a Vígszínház egyik volt rendezőasszisztense, illetve három, név nélkül nyilatkozó korábbi dolgozója egy interjúban arról beszélt, hogy a nyilvános megalázás bevett eszköz volt Eszenyi részéről, ami elviselhetetlen légkört alakított ki, és kulcsszerepet játszott abban, hogy elhagyták a színházat, az intézmény volt társulati tagjai már nyílt levélben állították ugyanezt.
- Hevér Gábor a hvg.hu-nak többek között arról beszélt, hogy a színházi szakszervezet jogos követeléseit sok esetben lesöpörték az asztalról.
- Molnár Áron azt mondta: „a mai napig mérhetetlen keserűség, fájdalom és fel nem dolgozott trauma van sokunkban”.
- Mészáros Máté pánikrohamról számolt be.
- Börcsök Enikő szerint szomorú, ha egy igazgató nem a művészetével és az emberségével próbál tekintélyt parancsolni, hanem a hatalmával. Később azt mondta, ha Eszenyi marad az igazgató, feláll.
- Halász Judit szerint „ha most elindítanak egy vizsgálatot, akkor az a normális és demokratikus, ha Eszenyit ugyanúgy felfüggesztik, mint annak idején Martont”.
- Telekes Péter szerint Eszenyi rendezőként feljogosítva érzi magát bármilyen lelki erőszakra.
- Lengyel Tamás szerint az, ami a színházon belül történik, ugyanúgy abúzus, mint a szexuális erőszak.
Eszenyi Enikő viszonylag hosszú ideig ragaszkodott ahhoz az álláspontjához, hogy a színház működését és az ő személyét érő támadások igaztalanok, és ő minden döntését a Vígszínház érdekében hozta. És egyébként is jól alszik, mert tiszta a lelkiismerete. De aztán március 19-én, három héttel az után, hogy megindult a színházi dolgozók megszólalásának a lavinája, bejelentette, hogy „maga és mások méltóságának megőrzése érdekében” befejezi munkáját az általa tizenegyedik éve vezetett Vígszínház élén. Eszenyit az igazgatói posztra szintén pályázó Rudolf Péter váltja az év végéig, de ő azt mondta, örülni majd csak akkor lesz oka, ha újra felmegy a függöny.
Ennek az időpontjáról még semmi bizonyosságunk nincs, mint ahogy a színházak sorsa is vett egy újabb drámai fordulatot a járvány miatt, és nagyon úgy néz ki, hogy az évad tulajdonképpen már véget is ért. Az általunk megkérdezett összes intézmény a tartalékokat éli fel jelenleg, jegybevételek és rendkívüli támogatások nélkül néhány hónapig tudják húzni. Többen attól is tartanak, hogy ha a járvány le is csillapodik nyárig, a hőségben nehéz lesz teljes kapacitáson működve pótolni az elmaradt előadásokat. Abban pedig egyáltalán nem lehetnek biztosak, hogy a gazdaságilag megreccsent társadalom tagjai majd azonnal kultúrára fogják költeni azt a kevéske pénzüket, ami a pénztárcájukban megmaradt.
Itt a hvg.hu-n mindenesetre igyekeztünk valamennyire rekonstruálni a színházi élményt, az Örkény Színház néhány előadását például a kanapéjáról is megnézheti.
Az viszont biztos, hogy az élő kultúrát nehezebb lesz beiktatni. Az elmúlt hetekben számos kulturális eseményt halasztottak el, vagy töröltek teljesen a vírus miatt: idén elmarad a Glastonbury, az Eurovíziós Dalfesztivál, a Budapesti Tavaszi Fesztivál, későbbre halasztották a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, a Krakkói Filmfesztivált az interneten rendezik meg, a Cannes-i Filmfesztivált pedig talán egy későbbi időpontban.
Március 15-én elmaradt a Pilvaker, új időpontra halasztották Santana, Harry Styles, James Blunt és a Nick Cave and The Bad Seeds koncertjét is. Az elmúlt néhány héten több filmpremiert is elhalasztottak, csúszott, csúszni fog az új James Bond-film, a Halálos Iramban 9., a Hang nélkül 2., a Fekete Özvegy és az élőszereplős Mulan is. Nemrég a Universal jelentette be, hogy a járvány miatt később érkezik két filmjük, a Wicked és az új Minyonok-film is.
Március második felét már a bezártság perspektívájából tudtuk csak értelmezni. Kerestük a helyünket, és kerestük, hogy ezt a helyet miként tudnánk élettel megtölteni, és közben nem kerülte el a figyelmünket az sem, hogy a négy fal között kisebb forradalom is lezajlott. A szobafogságból megpróbáltunk azért kitörni, és belevetettük magunkat a sorozatokba, hogy aztán kiderüljön, hogy a recept már több száz éve rendelkezésre áll: Boccaccio nem tévedett, amikor azt írta, a történetek segíthetnek abban, hogy ép ésszel átvészeljünk egy járványt.
Az egyik legfontosabb tanács pedig, amit az elmúlt hetekben olvastunk: ne görcsöljünk rá a karanténra, nem kell minden percét hasznosan eltölteni.