Az olasz köztévé két műsorvezetője korábban nem tűnt egymástól ennyire elhidegültnek.
Aki a Rai Unóra kapcsol, az tapasztalhatja, hogy az olasz közszolgálati csatorna egyre-másra az egészségügyi hatóság koronavírussal kapcsolatos, higiénés üzeneteit ismétli, miközben társadalmi célú hirdetésekben celebek figyelmeztetnek a helyes kézmosásra és arra, hogy az emberek maradjanak otthon.
De hogy más idők járnak most Olaszországban, az annak is feltűnhetett, aki csak a La vita in diretta című magazinműsor beharangozó szpotját látta. Míg ugyanis a műsor két vezetője, Lorella Cuccarini és Alberto Matano rendszerint így foglalnak helyet a stúdióban:
Addig ma már így mutatkoztak:
Vagyis szigorúan betartották az egészségügyi ajánlásokat, és egymástól legalább egy méteres távolságot tartva álltak, hogy ezzel is nehezítsék a koronavírus terjedését.
Videó: Olaszországban így állnak sorban az egyméteres szabály betartásával
Az egyik milánói szupermarket parkolójában már a nemrég életbe lépett rendeletben foglaltak szerint állnak sorban az emberek.