Padovában halt meg a koronavírus első európai áldozata, akinél halála előtt nem sokkal mutatták ki a vírus jelenlétét. Az ügyészség pedig vizsgálatot indított, hogy kiderítsék, történt-e mulasztás, illetve reagálhattak-e volna hamarabb. A cikk szerzője Padovában élő tolmács.
A koronavírus-járvány egyik gócpontjához közeli Padovában viszonylag nyugodt a helyzet, nagyritkán látni védőmaszkot viselő embereket. Még a kórházban és annak környékén is kevesen veszik fel azt.
A vizsgálatokra időpontot adó alkalmazott csak legyintett kérdésemre, hogy miért nem visel maszkot: “ugyan már, egy influenza miatt?!” – mondta.
Egyedül a sürgősségi betegfelvételén dolgozókon láttam védőmaszkot, de ők, valamint a nekik preparátumokat, eszközöket szállító személyzet nem a szokásos, állítólag mit sem érő, két gumival felerősített gézlapos szűrőt, hanem a komoly, orr felett, száj mellett archoz tapadó, gázálarcra kicsit hasonlító maszkot hordanak.
A fertőző osztály a kórház főépületétől jóval messzebb, az ellenkező oldalon helyezkedik el. Ott is ebben a komoly maszkban a fejükön mennek ki-be az orvosok, ápolók. Az osztályra természetesen csak az mehet, akit oda irányítottak a koronavírusos teszt elvégzésére.
A közeli parkolóban sátrakat állítottak fel – előrelátóan, illetve a kínai tapasztalatok alapján -, így növelve a kórház kapacitását arra az esetre, ha a járvány súlyosbodna. A helyzet itt is nyugodt, csak a sátrak közelében várakozó újságírók, operatőrök jelenléte emlékezetet a készültségre.
A város központjában is hasonló nyugalom uralkodik: ha nem lennének a gyógyszertárak bejárataira kifüggesztve a védőmaszkok hiányát jelző feliratok, valamint az iskolák, templomok zárva tartását jelző feliratok, nem is lenne eltérés a szokásos hétköznapoktól.
A szakértők azzal nyugtatják a helyieket, hogy a jelek szerint a fiatalok viszonylag immunisak, és a járványban megbetegedők nagy százaléka tünetmentesen, vagy csak nagyon enyhe következményekkel esik túl rajta, sok esetben anélkül, hogy kiderülne a fertőzöttsége. Pánikra tehát szerintük nincs ok.
Az elhunytak mind az idős korosztályhoz tartoztak. Az első halott – aki egyben Európában első áldozata volt a járványnak – a Padova déli körzetében elhelyezkedő Vó település lakója volt. A 78 éves, krónikus betegségben szenvedő férfiről szinte véletlenül derült ki fertőzöttsége. Nála, ahogy az ugyancsak Veneto tartományban elhunyt 76 éves nőnél nem sokkal a halála előtt végezték el a tesztet (a nőnél a halála előtti napon).
Emiatt a padovai ügyészség vizsgálatot indított: a kórháznak ki kell adnia az elsőként elhunyt férfi orvosi nyilvántartását. Ki akarják deríteni, történt-e mulasztás, illetve hogy lehetett-e volna hamarabb reagálni a járványra a vói gócpontban.
A koronavírusról írt cikkeinket ide kattintva olvashatják.