Egy éve sincs még, hogy örök álomra szenderült az elmúlt évtized egyik leghíresebb mémjévé vált macska, Grumpy Cat, máris megtalálták az utódát.
Meow Meow Tajvanon él a gazdájával, Clare-rel, aki Siro0913 néven posztol a kedvencéről.
A lány a Bored Pandának azt mondta, úgy tudja, a macskája korábban született, mint a 2012 áprilisában világra jött Grumpy Cat (tisztességes nevén Tardar Sauce). Egy állatkereskedésből vitte haza az akkor tíz hónapos állatot, amelytől ismeretlen okból vált meg a korábbi gazdája.
Clare szerint a kedvencének csak az ábrázata morcos, a természete nem. Minden reggel „dagasztással” ébreszti, azután megreggelizik, majd mosakszik. Végül felkapaszkodik a kedvenc helyére, az ablak közelébe, ahonnan figyelheti a kinti világot, a madarakat. „Néha még a függönyt is maga húzza el, hogy jobban lásson” – magyarázta a gazdája.
Igaz, ha ételről van szó, meglehetősen válogatós, van például kedvenc konzervje. „Egy csomó mást kipróbáltunk már, de azt szereti a legjobban” – tette hozzá Clare.
10 mém, amiről örökre emlékezetes marad Grumpy Cat
Hét éves korában meghalt a világ legismertebb (és valószínűleg legértékesebb) macskája, Grumpy Cat.