Élet+Stílus hvg.hu 2020. január. 27. 13:25

A koronavírus miatt elmarad a Kínai Tavaszünnep fesztivál Budapesten

Több európai városban is lefújták a holdújévi fesztiválokat, Budapesten is így döntöttek a szervezők.

Elhalasztják a Kínai Tavaszünnep fesztivált – jelentette be Facebook-oldalán a Chinatown Budapest. A bejegyzés szerint a koronavírus miatt Kínában az összes nagyvárosban törölték a holdújévi fesztiválokat, és a helyi kínai közösségek sok európai városban is ugyanígy döntöttek. A szervezők mindezt figyelembe véve úgy határoztak, hogy a február legelejére tolják a Monori Center – Budapesti kínai negyedbe szervezett eseményt.

Mindeközben rohamosan emelkedik Kínában a koronavírus halottainak és válságos állapotú betegeinek száma. Vasárnap estére már nyolcvanan haltak bele a betegségbe, reggel még 56 volt a halottak száma. A Nemzeti Egészségügyi Bizottság közlése szerint válságos állapotba estére 461 beteg került, reggel még 324 volt a számuk.

Mindeközben több mint megkétszereződött, már csaknem hatezerre emelkedett a járvány fertőzésgyanús eseteinek száma a bő fél nappal korábbi 2684-ről.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.