Élet+Stílus hvg.hu 2019. november. 07. 11:12

A rabbi a Puskás Aréna körülmetélésén poénkodik

Komoly egyházi hátszéllel kezdheti meg a működését a korábbi Népstadion helyén felhúzott sportlétesítmény.

Az egy dolog, hogy a Puskás Aréna avató mérkőzésére már minden jegy elkelt, és a névadó Puskás Ferenc miatt a Real Madrid is kiemelt szinten képviselteti magát, de az igazán illusztris felvonulás tulajdonképpen már megtörtént, legalábbis ezt tudjuk leszűrni a Hit Gyülekezete vezető lelkészének a Facebook-posztjából. Németh Sándor egy kép kíséretében rövid összefoglalót is adott az eseményről, a stadion megáldásáról, ahol igazi egyházi nagyágyúk vonultak fel – a fotó szerint Némethen kívül Köves Slomó, az EMIH főrabbija és Fabiny Tamás evangélikus püspök is.

„Ma került sor a Puskás Arénát megszentelő és megáldó összejövetelre, melyet Fürjes Balázs kormánybiztos nyitott meg. Öt egyház képviselői mondtak áldást az új stadionra, és a rendezvény végén a római katolikus egyház képviselője szentelte fel az Arénát. Az eseményen a kormány tisztségviselői, köztük Soltész Miklós államtitkár is részt vettek. A vendégeket a megáldó alkalom után körbevezették az új létesítményben” – írja bejegyzésében Németh Sándor.

Németh Sándor Facebook-posztja megihlette Radnóti Zoltán rabbit, aki a saját Facebook-oldalán már azzal poénkodott, hogy reméli, a stadion azért nem lett körülmetélve.

Radnóti Zoltán / Facebook

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.