Élet+Stílus hvg.hu 2019. július. 18. 11:12

A kormánysajtó felfedezte a kommunizmust és a migrációt az új Oroszlánkirályban

Hosszú cikkben vesézi Az oroszlánykirályt a Magyar Nemzet – egy sajátos nézőpontból.

„Tanítás az apák örökségéről” címmel közöl cikket a Magyar Nemzet, az új (felújított) Oroszlánykirályról írnak. Az eredeti mese 1994-es, most jött a mozikba a CGI-változat. A kormányközeli lap több dolgot is kiemel az új alkotásból. Szerintük fontos üzenet, hogy:

  • „az élet nem arra való, hogy önző módon, ösztöneink kielégítésével foglalkozva, tétlenül lődörögjünk a világban (a Hakuna Matata kényelmes nihilizmusában tengődve), mert felelősséggel tartozunk közösségünkért. Arról már nem is beszélve, hogy milyen mélységeket kapott az az ősi tanítás, amely szerint az apák örökségét, Büszke Birtokot és az ott élő állatokat, mindenáron meg kell védeni az idegen hiénahordáktól.”
  • „Sőt, ha alaposabban megnézzük, akkor még a kommunizmus rémkorszakát is felfedezhetjük a mesefilmben, hiszen a konfliktus lényege, hogy Zordon, Mufasa fivére elveszítette helyét a trón várományosaként, ezért a Büszke Birtokon dőzsölő gazdag oroszlánok ellen uszítja a maradékokon tengődő szegény hiénákat, miután megölte az oroszlánkirályt. Az eredmény persze nem az egyenlőség, hanem a nyomorúság lesz, ahogy ez a kommunista hatalomátvételre is jellemző volt. A hiénák elherdálják őseik örökségét, Büszke Birtok lepusztul, szomorú és szegény vidékké változik, míg fel nem nő Mufasa fia, aki visszaveszi apja trónját, és elhozza Büszke Birtok újabb aranykorát.”

Egyébként a Magyar Nemzet szerint a CGI-korszakkal új korszak veszi kezdetét a filmtörténetben, méghozzá egy félelmetes korszak, amelyben „már nem a művészi játék, hanem az érzékszerveink becsapása lesz a fő cél”.

A hvg.hu Kultúra rovata filmajánlóként, egyben kritikaként írt az alkotásról, ezzel a címmel:

Megölte az új Oroszlánkirályt a Disney a nagyravágyásával

„Az 1994-ben bemutatott klasszikus rajzfilm fotorealisztikus remake-je olyan, mintha az ember félelmetes tárlatvezetésen venne részt egy virtuális természettudományi múzeumban – ahol már csak annyi hiányozna a teljes sokkhoz, hogy a teremőr is együtt énekelje a bizarr műállatokkal a Hakuna Matatát. Kritika.”

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.