Élet+Stílus 2019. július. 16. 13:52

Több mint negyven fürdő tart nyitva a strandok éjszakáján

Július 26-án tartják a strandok éjszakáját, a 10. évét ünneplő rendezvényhez idén több mint 40 fürdő csatlakozott országszerte.

 

A kezdeményezés célja a kezdetektől az volt, hogy megismertesse a magyar fürdőket és fürdőkultúrát a hazai és a nemzetközi nagyközönséggel – mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke. Évről évre nő az esemény látogatóinak száma, tavaly meghaladta a 40 ezer főt.

A 10. évfordulóját ünneplő strandok éjszakájához idén olyan fürdők, uszodák, strandok számára is csatlakoznak, amelye még nem tagjai a szövetségnek. A strandok éjszakájához csatlakozott létesítmények pénteken meghosszabbított nyitva tartással várják a vendégeket, akik színes programkínálattal találkozhatnak, változatos zenei programokkal, élő koncertekkel, sztárvendégekkel, DJ-kel várják a fürdőzőket. A zenei programok mellett tematikus szaunaprogramok, csúszdaverseny, aerobic és egyéb sportprogramok, habparty, lézershow és tűzzsonglőrök szórakoztatják a közönséget.

A programokról a www.furdoszovetseg.hu oldalon lehet részletesen tájékozódni.

hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.